Miskolcról Ausztrálián át Óceániába – interjú Fábián Mihállyal

Fábián Mihály 2002-ben, mindössze 22 évesen, a labdarúgó NB I történetének legfiatalabb játékvezetőjeként mutatkozott be az élvonalban. 2007-től kilenc éven keresztül, vagyis pályafutása végéig tagja volt a FIFA-keretnek is. Kora alapján még most is vezethetne mind a hazai, mind a nemzetközi porondon, ám 2015-ben sérülés miatt le kellett zárnia a karrierjét – hogy nagyon hamar belevághasson egy másikba több ezer kilométerre Magyarországtól. Szakértelmére több kontinensen is számítanak, jelenleg főállásban az Óceániai Labdarúgó-szövetségnél (OFC) a teljes VAR-projekt vezetőjeként és menedzsereként dolgozik. A 46 éves miskolci születésű szakember lapunknak elmondta, milyen feladatokkal bízták meg az elmúlt tíz évben.

– Rekordot állított fel Magyarországon, hiszen 2002-ben mindössze huszonkét évesen lett NB I-es kerettag, de fiatalon is mondott búcsút a játékvezetésnek. Mi volt az oka?
– Pályafutásom elején sokat köszönhettem Puhl Sándornak, hiszen az általa irányított játékvezetői bizottságtól kaptam meg a bizalmat, hogy az NB I-ben vezethessek. Szintén nagyon hálás vagyok Vágner Lászlónak, az ő JB-elnöksége idején lettem FIFA-kerettag. 156 mérkőzésen fújtam a sípot az NB I-ben, ám pályafutásom utolsó szakaszában sokszor bajlódtam sérüléssel, és már nem tudtam vállalni azokat a követelményeket, amiket megkíván a profi játékvezetés. Így is felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, FIFA-játékvezetőként Európa legtöbb patinás stadionjában megfordultam, és Kassai Viktor csapatának tagjaként egyszer Bajnokok Ligája-döntőn, kétszer BL-elődöntőn is részt vehettem.

– Búcsúja után viszont nem a magyar, hanem az ausztrál játékvezetésben vállalt feladatot. Hogy jutott a lehetőséghez?  
– Szerettem volna segíteni a következő generációt, de erre nem volt lehetőségem itthon. 2016-ban felvételiztem egy ausztrál sportmenedzseri iskolába, a döntésemben az is közrejátszott, hogy egyrészt a játékvezetéstől való búcsúm lelkileg megviselt, változásra volt szükségem, másrészt mindig kíváncsi voltam rá, milyen az élet Ausztráliában. Bár voltak ismerőseim Melbourne-ben, így is fejest ugrottam az ismeretlenbe, és eredetileg csak egy évre terveztem a kinntartózkodást. De még a tanulmányaim alatt kapcsolatot kerestem a Victoria állambeli szövetséggel, ahol hamar elkezdhettem ellenőrködni a másodosztálynak megfelelő állami bajnokságban. Nem sokkal később megkeresett az ausztrál szövetség játékvezetői bizottságának akkori vezetője, és szerződést ajánlott nekem. Mindeközben megpályáztam egy „talent vízumot”, amit Ausztráliában a sport és a művészet területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó külföldieknek ítélhetnek oda. Nem számítottam rá, hogy sikeres lesz a pályázatom, mondjuk úgy, hogy időt akartam nyerni. Azonban kilenc hónappal később értesítettek, hogy a kérelmemet elfogadták, és állandó letelepedési vízumot kaptam. Amikor lehetőségem nyílt rá, ausztrál állampolgárságért is folyamodtam. A pandémia sajnos lelassította a folyamatot, de 2022 óta a magyar mellett már ausztrál állampolgár is vagyok.

– Milyen feladatai voltak a Football Australiánál?  
– 2017-től már az élvonalban is foglalkoztattak ellenőrként, emellett elkezdtem dolgozni három FIFA-játékvezetővel, Jarred Gillett-tel, Shaun Evansszel és Chris Beathszel. Minden meccsüket megnéztem, szakmailag kellett őket felkészítenem az előttük álló feladatokra. Az eleinte húszórás, félállásos munkám az idő múlásával bővült, elit instruktorként feleltem a játékvezetők oktatásáért. 2018-ban pedig több mint ötven pályázó közül engem választottak ki a Victoria állami szövetség játékvezetői bizottságának egyik főállású munkaviszonnyal járó vezetői posztjára.

– Meddig látta el ezt a kettős feladatkört?  
– Az ausztrál szövetségnél egy év kihagyással, míg Victoria államban megszakítás nélkül dolgoztam 2024 februárjáig heti hatvan órát, ami a gyakorlatban a nyolcvanat is elérhette… Akkor újabb hatalmas fordulatot vett az életem, áprilisban megpályáztam az óceániai szövetség VAR-projektjének menedzseri állását. Több mint három hónapos, többkörös állásinterjú-sorozat után engem választottak, és augusztusban elkezdhettem dolgozni. Az OFC-nél a játékvezetői bizottságban is tevékenykedem, részt veszek az oktatásban és szakmai ellenőrként működöm a játékvezetés és a VAR területén. Sőt, három hónap után az óceániai szövetség jelölésének köszönhetően – egyedüli magyarként – felkerültem a FIFA oktatói, instruktori listájára 2025 januárjában. Néhány hónappal később pedig a FIFA technológiai tanácsadó csoportjának is tagja lettem az OFC képviselőjeként. Az óceániai régióban járok előadásokat tartani, 2024 óta világbajnoki selejtezőkön is dolgozom ellenőrként, ráadásul 2026 januárjában az OFC ajánlására az amerikai MLS profi bajnokság ellenőri keretébe is bekerültem, ott online követem a játékvezetők működését.

– Hogyan működik ez a gyakorlatban?  
– Az ellenőrzés online történik, hozzáférek a kommunikációhoz és több kameraálláshoz is. A jelentéshez és a meccsértékeléshez szükséges összes tényező megtalálható egy belső internetes rendszerben. Manapság már nem időszerű, ami, mondjuk, húsz éve általános volt, hogy az ellenőr a lelátóról, hetven-nyolcvan méterről próbálja meg eldönteni, hogy jól ítélt-e egy-egy esetben a játékvezető. Én minden mérkőzést visszanézek, akár többször is, és két nappal később kell leadnom a jelentésemet.

– Térjünk vissza még Óceániába, ami az európai futballszurkolók előtt ismeretlen terület. Milyen az ottani labdarúgás helyzete?  
– Bár természetesen még nincs azon a szinten, mint az európai labdarúgás, rohamosan és folyamatosan fejlődik. Az OFC vezetősége nagyon elhivatott, minden támogatást megad. Ráadásul lehetőség nyílt a videobíró-rendszer bevezetésére is, ami hatalmas előrelépést jelent a térség játékvezetésére nézve. Tizenegy tagállama van az óceániai szövetségnek, igencsak elszórva a Csendes-óceán déli részén. Bár Új-Zéland a szövetség főhadiszállása, oktatóként állandóan utazom, a tizenegy tagországból nyolc helyen is megfordultam már, volt, ahol három-négy alkalommal is. Most, amikor beszélünk, a Fidzsi-szigeteken tartok továbbképzést, de nemsokára utazom vissza Melbourne-be, hogy néhány nap múlva újra visszatérjek ide. Új-Kaledóniába, Tahitire és Amerikai Szamoára még nem jutottam el, de remélem, hogy a következő időszakban a munkám során oda is ellátogatok. Nagyon örülök neki, hogy idén bevezettük a videobíró-rendszert az óceániai profi ligában, amely a kontinens legjobb profi csapatainak új versenyrendszere, és ebben az újításban nekem is fontos szerepem volt. Csak összehasonlításképpen: az óceániai Bajnokok Ligájában még nincs VAR.

– Ezek szerint hosszabb távon is az óceániai szövetségnél képzeli el a jövőjét?  
– Igen, szeretném folytatni az elkezdett munkát. Amit most átélek, semmihez sem hasonlító munkatapasztalat – a munkahelyeim azok a szigetek, amelyekről minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a világ legszebb helyei. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy Európán kívül ilyen csodálatos világok is léteznek. Ez egy szenzációs munkalehetőség, sorra nyílnak a kapuk a nemzetközi szövetség felé is. Rengeteg megbeszélésen veszek részt a FIFA munkatársaival, az óceániai szövetségek vezetőivel, főtitkáraival vagy éppen játékvezetőivel. Napi szinten újabb sportkapcsolatok épülnek, folyamatosan tudom építeni a kapcsolati tőkémet. Az itt szerzett tapasztalat semmivel sem hasonlítható össze. De remélem, hogy egyszer eljön az az idő, hogy a magyar játékvezetés fejlődéséért is dolgozhatok valamilyen formában.

– Ha már magyar bíráskodás: van kapcsolata a régebbi kollégákkal, illetve a hazai játékvezetéssel?  
– Szeretném megemlíteni a néhány éve elhunyt Pecze István nevét, akihez pályafutásom eleje óta szoros barátság fűzött, és az elnöksége alatt a Borsod megyei JB-ben oktatóként dolgoztam. Sok játékvezető köszönheti Pistának a karrierjét. Természetesen több kollégával tartom a kapcsolatot. Az első JB-el­nököm Geró Gábor volt, vele a mai napig nagyszerű viszonyban vagyok. Többükkel barátságot ápolok, közülük Kassai Viktort, Bognár Tamást, Vad II Istvánt, Ring Györgyöt, Erős Gábort, Bede Ferencet és Vámos Tibort, az MLSZ versenyigazgatóját emelném ki, velük rendszeresen beszélek, de mondhatom Galán Roland, Ortó Gyula, Varga Zsolt, Fridély Gábor és Zvolenszki László nevét is. Próbálom követni a hazai játékvezetést, és szurkolok a mostani nemzetközi és fiatal bíróknak, hogy hosszú távon megállják a helyüket, és tovább öregbítsék a magyar játékvezetés hírnevét.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. október 3-i lapszámában jelent meg.)