Kerékpár: tizenhárom pozitív doppingteszt a Tour de France-on

Vágólapra másolva!
2006.09.08. 17:35
Címkék
Az idei Tour de France kerékpáros körversenyen a 105 doppingellenőrzésen átesett induló közül 13-nak a lelete lett pozitív, igaz tizenketten külön orvosi engedéllyel nyúltak tiltott szerhez.
A jelek szerint Landis mégsem győztes összetettben
A jelek szerint Landis mégsem győztes összetettben
A jelek szerint Landis mégsem győztes összetettben
A jelek szerint Landis mégsem győztes összetettben

Pierre Bordry, a Francia Doppingellenes Ügynökség vezetője elmondta, egyedül az összetettben győztes amerikai Floyd Landis tekinthető lebukottnak, mivel ő nem tudott orvosi igazolást felmutatni, amely előírta volna számára tesztoszteron szedését.

"A tizenkét pozitív lelet rengeteg, jogos a gyanú, hogy itt is doppingolásról van szó, amit orvosi papírral próbálnak legálissá tenni" - vélte Bordry. "A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől hiába várjuk, hogy kivizsgálja a történteket, hiszen a szervezet hivatalos pecsétjével adták ki az igazolásokat."

Landis az A- és a B-próbán is megbukott, ezért várhatóan megfosztják első helyétől és a másodikként végző spanyol Oscar Pereirót hirdetik ki győztesnek.

Az idei Tour rajtja előtt kilenc kerékpárost csapataik nem engedtek rajthoz állni, mert kapcsolatban álltak a doppingdoktornak nevezett spanyol orvossal, Eufemiano Fuentesszel és azzal gyanúsították őket, hogy tiltott szerhez nyúltak.

A visszaléptetettek között volt többek között az idei Giro d’Italia nyertese, az olasz Ivan Basso, illetve a francia viadalt 1997-ben megnyerő német Jan Ullrich is.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik