Kerékpár: pereskedik Michael Rasmussen és volt csapata, a Rabobank

2008.05.25. 01:38
Címkék
Öt és félmillió eurós kártérítést követel volt csapatától, a Rabobanktól Michael Rasmussen dán kerékpáros, akit a tavalyi Tour de France-tól doppingvétség gyanúja miatt az első helyről léptettek vissza.
A kétéves eltiltás elé néző bringás szerint a visszaléptetés, illetve az azt követő szerződésbontás jogszerűtlen volt a klub részéről, ezért fordult bírósághoz. Rasmussent 2007. július 25-én, a Tour 16. szakaszán aratott győzelmét követően visszaléptette csapata, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni. A versenyző utólag a klubvezetőknek beismerte, hogy nem mondott igazat, a csapat ezért visszaléptette őt annak ellenére, hogy az élen állt. Később szerződést is bontottak vele. Egy lapinterjúban aztán Rasmussen mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.
Legfrissebb hírek

Kuramagomedov Murad ötödik helyen végzett az Eb-n

Birkózás
21 perce

Most nem sikerült a fordítás, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
33 perce

Sportlövészet: Döbörhegyi és Nyitrai aranyérmes a junior-világkupán

Utánpótlássport
41 perce

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
1 órája

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
1 órája

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

NB II: Mezőkövesd Zsóry–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: egyenlített az Ajka, előnyben a KTE és a Szentlőrinc – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik