Tour de France: Riccardo Ricco tagadja bűnösségét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.18. 18:06
Címkék
Ricardo Ricco, a francia kerékpáros körversenyen pozitív doppingmintát adó olasz kerekes a rendőrségi kihallgatásán tagadta, hogy tiltott szerekkel élt.
A Saunier Duval első számú indulójáról csütörtökön derült ki, hogy a Tour de France negyedik szakasza után levett mintájában harmadik generációs EPO nyomaira bukkantak a szakemberek. A 12. etap előtt összetettben kilencedik helyen álló sportolót a helyi rendőrség őrizetbe vette, csapata pedig visszalépett a versenytől."Csütörtökön 14 órakor vették őrizetbe. Első kihallgatásán nyugodt volt, és tagadta, hogy rosszat tett volna – nyilatkozta Antoine Leroy ügyész – Pénteken a vizsgálóbíró előtt tesz majd vallomást, s ezt követően indulhat meg ellene a hivatalos nyomozati eljárás."Riccardo Ricco már a harmadik az idei Touron, aki pozitív doppingtesztet produkált, ám egyértelműen ő a legnagyobb név a lebukott kerekesek közül. A 24 éves klasszis az idén második lett a Giro d'Italián, míg a mostani Touron már két szakaszt nyert, s ő viselte a legjobb fiatalnak járó fehér, valamint a hegyi pontversenyben vezető kerekest megillető pöttyös trikót.
Legfrissebb hírek

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
5 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
41 perce

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
17 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
17 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
18 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 órája
Ezek is érdekelhetik