Alessandro Ballan szökése aranysárga trikót ért az olasz versenyzőnek

2008.09.06. 18:34
Címkék
Az olasz Alessandro Ballan nyerte meg a spanyol körverseny első hegyi szakaszát. A spanyol favoritok közül Alberto Contador a harmadik helyen ért célba, öt másodperccel megelőzve Carlos Sastre csoportját. Alejandro Valverde 55 másodpercet kapott Contadortól.
Alessandro Ballan az élen
Fotó: Imago
Alessandro Ballan az élen
Alessandro Ballan az élen
Fotó: Imago
Alessandro Ballan az élen

A Vuelta a Espana hetedik szakaszán végre képet kaphattunk arról, milyen formában vannak az esélyesek, mivel a kiemelt kategóriás hegyi befutóval végződő etapon már nem lehetett alibizni, itt már jelentős különbségek alakulhattak ki.

A Barbastróból induló szakasz célja 232.2 kilométerrel odébb, Andorrában, a 2050 méter magas Naturlandia-La Rabassa tetején volt. Bemelegítésként egy második és egy harmadik kategóriás emelkedőt másznak meg a versenyzők, ezután első kategóriás következik, majd a befutó. Utóbbi két hegy egy és ugyanaz volt, csak a felfelé vezető útvonal és annak hossza különbözött. Az utolsó hegy egy tizenöt kilométeres emelkedő volt, amely során 1020 méter szintkülönbséget kellett leküzdeniük a bringásoknak, átlagban 6.4 százalékos meredekség mellett.

Az etap 18. kilométerénél szökött meg az olasz Alessandro Ballan, a holland Marc de Maar, a belga Gianni Meersman és a két spanyol, Xabier Zanido, illetve Inigo Landaluze, akik több mint tízperces előnyt „tekertek össze”.

A két nagy hegy aztán alaposan próbára tette a szökevényeket, akiknek az előnye folyamatosan csökkent, s közülük mindössze Ballan tartott ki a szakasz végéig, jutalma az etapgyőzelem lett.

Közben a mezőny tagjai is nagy harcot vívtak egymással, előkerültek a hegyimenők, és természetesen mindenki az első számú favoritnak kikiáltott Alberto Contadorra figyelt. A hegy végére a spanyollal csak csapattársa, az amerikai Levi Leipheimer, a Tour-győztes spanyol Carlos Sastre, Joaquím Rodríguez és Igor Anton Hernández tartotta a lépést. Contador próbált támadni, de mindössze annyit ért el, hogy megszerezte a harmadik helyet, és néhány másodperc előnyt csikart ki az említett négyessel szemben, ám Alejandro Valverdére például már 55 másodpercet vert.

Az összetettben a szakaszgyőztes Alessandro Ballan vette át a vezetést, Leipheimer a második, Contador a harmadik, Valverde az ötödik, Sastre a hatodik helyen áll.

63. VUELTA A ESPANA

7. SZAKASZ. BARBASTRO–ANDORRA (223.2 KM)
A szakasz végeredménye: 1. Alessandro Ballan (olasz, Lampre) 6:15:51, 2. Mosquera (spanyol, Xacobeo Galícia) 2:42 perc hátrány, 3. Contador (spanyol, Astana) 2:45 p h., …15. Sy. Chavanel (francia, Cofidis) 3:21 p h.
Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) Alessandro Ballan 23:53:26, 2. Leipheimer (amerikai, Astana) 1:00 p h., 3. Sy. Chavanel 1:21 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (kék trikóban) Daniel Bennati (olasz, Liquigas) 63 pont, 2. Ballan 56, 3. Valverde (spanyol, Caisse d'Epargne) 54
A hegyi pontversenyben: 1. (narancssárga trikóban) Alessandro Ballan 51, 2. De Maar (belga, Rabobank) 27, 3. Mosquera 25
A csapatversenyben: 1. Astana 71:29:56, 2. CSC Saxo Bank 38 mp h., 3. Caisse d'Epargne 2:08 p h.
Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos kilátogatott a sznúker-világbajnokságra

Angol labdarúgás
23 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
57 perce

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
57 perce

Heti program: BL- és El-elődöntő, hétvégén NB I és F1

Bajnokok Ligája
59 perce

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: Moldisz Milán jár a legtöbb gólnál az ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
1 órája

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
1 órája

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik