Kerékpáros-vb: rendőrségi doppingrazzia a luxemburgiaknál

2008.09.28. 03:46
Címkék
A rendőrség szombatra virradóra átvizsgálta a varesei országúti világbajnokságon részt vevő luxemburgi kerekesek szállodai szobáit. A svájci határ közelében lévő Gaggiolóban lefolytatott, ötórás razzia során mintegy 20 hatósági személy járt el a varesei ügyészség megbízásából.
Egyelőre nem tudni, hogy eredményre vezetett-e az akció, illetve hogy volt-e köze a Frank Schleck ellen felmerült új doppingvádakhoz. Az idei Tour de France-on két napig vezető, végül hatodikként végző kerekesről ugyanis azt írta a német Süddeutsche Zeitung, hogy Eufemiano Fuentes "doppingdoktor" páciense volt, amit a napilap egy 6991 euróról szóló átutalás banki kivonatával bizonyított. Schleck állítólag 2006 márciusában küldte el az összeget a spanyol doppingbotrány központi figurájának, aki feljegyzéseiben az azóta már lebukó olasz Ivan Basso barátjaként említette őt. A nemzetközi szövetség közölte, hogy mivel egyelőre nincs konkrét bizonyíték a 28 éves Schleck ellen, rajthoz állhat a vb vasárnapi mezőnyversenyében.
Legfrissebb hírek

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
16 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
17 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
57 perce

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik