Kerékpár: Armstrong nem engedi 1999-es mintáinak elemzését

2008.10.03. 01:21
Címkék
Lance Armstrong amerikai kerékpáros legenda nem járul hozzá, hogy az 1999-es Tour de France-on levett mintáit újra elemezzék.
A visszatérő versenyzőnek a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) ajánlotta fel, hogy „becsületességét alátámasztandó”, ismételten meg kellene vizsgálni az első Tour-sikere alkalmával adott vizeletét. A hét Tour-győzelmével abszolút rekorder Armstrong ugyanakkor közleményben jelezte: több oka is van, hogy elutasítsa a felajánlást. Egyrészt már egy 2005-ös független vizsgálat kiderítette, hogy az akkori, lefagyasztott mintákat helytelenül tárolták, kezelték, másrészt már csak a második, B-próbához szükséges vizelet van meg. „Az ilyen jellegű elemzések céltalanok, semmitmondóak” – jegyezte meg a 37 éves sztár, aki jövőre a kazah bejegyzésű Astana csapatát erősíti, és szeretné megnyerni nyolcadik alkalommal is a francia körversenyt. A L’Equipe francia lap három éve – Armstrong visszavonulásakor – írt arról, hogy az amerikai bringás első Tour-diadalakor az akkor még kimutathatatlan eritropoetint (EPO) használta. Ez az állítás nem bizonyosodott be.
Legfrissebb hírek

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 perce

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
14 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
19 perce

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
44 perce

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
1 órája

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 órája

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik