Kerékpár: bemutatkozott az FTC-Merida bringás csapata

MTI MTIMTI MTI
2009.06.19. 00:49
Címkék
A bajnoki felkészülés hajrájában, csütörtökön tartotta csapatbemutatóját az FTC-Merida ReVO2lution kerékpároscsapat.
Elhangzott, hogy az egyesület 12 versenyzője közül többen eddig sem tétlenkedtek: Rónaszéki Balázs a Tour de Pelsón, Szórádi Balázs az évadnyitón, Specziár Viktor a KSI-kupán, Simon Balázs a Giant Kupán, Merő Csaba pedig a Péti Időfutam Nagydíjon szerzett győzelmet.Rajtuk kívül Berkesi András 20-szoros magyar bajnok, valamint Braun Ferenc, Jordan Péter, Fördös Ferenc, Müllner Zoltán, Vaskó József és Werderits Ádám a csapat tagja. A munkát Stefan Kramer szakosztályelnök, Bodnár József igazgató és Hóbor Lajos vezetőedző – mindhárman az FTC egykori kerékpárosai – irányítja. Specziár segédedzőként is tevékenykedik, Berkesi ugyancsak tréner, a csapat gyúrója pedig Ragó Tibor.A fradisták az országúti versenyeken és a pályafutamokon egyaránt szerepelnek.Az FTC-Merida ReVO2lution országúti kerekesei számára az országúti időfutam és a mezőnyverseny ob mellett a Gemenci Nagydíj, a Balaton Bike Fest és a Central European Tour lesz az idény második felének legfontosabb eseménye.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
19 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
24 perce

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
25 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
43 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
1 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik