Kerékpár: Eisenkrammert kérték föl a 2011-es Balaton Bike Fest főszervezőjének

2010.11.22. 15:29
Címkék
Az egyik legjobb magyar tereprali-versenyzőnek számító Szalay Balázs – aki tizenegyszer indult a Dakaron – 2009-ben rendezte meg először Magyarország legnagyobb kerékpáros-fesztiválját, amely az azóta közismertté vált Balaton Bike Fest nevet kapta. Ez az esemény belépett az európai szintű kerékpáros-rendezvények sorába. A jövő évi fesztiválnak immár harmadik alkalommal Balatonfüred és Tihany ad otthont. Szalay Balázs a főszervezői posztra Eisenkrammer Károlyt, a Vuelta Sportiroda ügyvezető igazgatóját kérte fel, aki most újabb kihívás előtt áll.

A korábbi tizenhétszeres felnőtt magyar bajnok, olimpikon több világversenyen is képviselte hazánkat. Immár tíz éve sportszervezőként tevékenykedik, és e mellett a honi hegyikerékpáros szakági szövetség alelnöki posztját is betölti. Olyan nagyhírű, nemzetközi és hazai verseny, túra és kerékpárosprogram sikeres szervezője, mint a Tour de Hongrie, a Mátra Maraton, a 800 km-es KorszakVáltó Határon Túra, vagy a McDonald's BringaMánia program.

A Balaton Bike Festen öt nap alatt több versenyt bonyolítanak le. A versenyszámok minden évben egy–egy újabb izgalmas szakággal bővültek. A Tihany Downhill, a Triál és az olimpiai krossz versenyszámok helyet kérnek maguknak a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) versenynaptárában, vagyis világranglistapontokért hajthatnak a legjobb hazai és külföldi bringások.

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, történelmi sorozat kapujában

Tenisz
4 perce

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
4 perce

Nyílt vízi úszó-vk: 8. és 18. hely – kétszer

Úszás
11 perce

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
37 perce

F1, Miami Nagydíj, szabadedzés

F1
46 perce

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
1 órája

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
1 órája

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik