Kerékpár: az államfő támogatja egy fedett pálya építését

MTI MTIMTI MTI
2011.04.22. 15:45
Címkék
Schmitt Pál államfő ígéretet tett, hogy az ország teherbíró képességének figyelembe vételével támogatja egy fedett kerékpárospálya megépítését.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának pénteki beszámolója szerint ez akkor hangzott el, amikor a köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Pat McQuaidet, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnökét, aki azért látogatott Budapestre, hogy tanácsaival és lobbi-tevékenységével segítse a sportág magyarországi fejlesztését. A megbeszélésen jelen volt Törzsök Zsolt, a hazai szövetség első embere is.

A kerékpáros vendégek jelezték: a pálya szakág fejlesztése és az utánpótlás-nevelés érdekében fontos, hogy egy télen is használható, fedett velodróm épüljön. Kiemelték továbbá, hogy Magyarország és Szlovákia közösen rendezi meg július 22-24-én a Central-European Tour elnevezésű rangos nemzetközi versenyt. Ezzel kapcsolatban Schmitt Pál az összefogás fontosságát hangsúlyozta a kerékpársporthoz hasonló helyzetben lévő sportágak esetében is.

A megbeszélésen szó esett a doppingellenes közdelemről is. Az államfő fontosnak tartja és támogatja, hogy az UCI rendszerében már működő, úgynevezett biológiai útlevelet más, veszélyeztetett sportágban szereplő versenyzők is megkapják.

Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
13 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
17 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
30 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
40 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
49 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája