Kerékpár: Kusztor három szakasz után vezet a Tour de Bretagne-on

MTI MTIMTI MTI
2011.04.28. 12:45
Címkék
Kusztor Péter magyar országúti bajnok a harmadik, szerdai szakaszon átvette a vezetést az Europe Tour-sorozatba tartozó, franciaországi Tour de Bretagne viadalon.

A magyar kerekes a Guérande és Saint Avé közötti 151 km-es etap előtt 15 másodperccel volt lemaradva az észt Rene Mandritól, de kiváló versenyzéssel összetettben nyolc másodperces előnyre tett szert.

„Kis szerencsével, de sikerült átvenni a vezetést összetettben, miután a tizenkét fős élbollyal érkeztem a célba” – olvasható a 26 éves Kusztor nyilatkozata a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján.

„Száz kilométernél volt egy hegyi hajrá, amire menni akartam a pontokért, jeleztem is a versenyben vezetőnek. Sikerült begyűjteni a pontot, csakhogy a két másik versenyző, akivel sprinteltem, továbbment, így én sem húztam be a féket.”

A hétfőtől vasárnapig tartó verseny hátralévő négy napján nehéz dolga lesz a svájci Atlas Personal kerekesének, de egy jó helyezés értékes olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontokat jelenthet.

„Ez most nagy lehetőség, a csapatommal megpróbáljuk védeni a trikót, szerencsére elég erősek vagyunk” – nyilatkozta Kusztor.

Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a Liverpool, a Palace viszont már kapufáig is eljutott – percről percre

Angol labdarúgás
5 perce

NB I: Debreceni VSC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
8 perce

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
28 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
50 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
59 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája