Tour de Hongrie: az Asztana is ott lesz a rajtnál

MTI MTIMTI MTI
2017.04.20. 11:40
Hajrájához ért az idei magyar kerékpáros körverseny szervezése, de még sok a teendő az egyre népszerűbb, emiatt népesebb Tour de Hongrie-val – mondta Eisenkrammer Károly főszervező.

„Ijesztően közel van már a verseny rajtja, főként ahhoz képest, hogy mennyi munkánk van még addig” – nyilatkozta csütörtök reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. A Tour de Hongrie főszervezője hozzátette: a korábbiakhoz képest szinte teljesen új útvonalat állítottak össze, sok új város bevonásával.„Ijesztően közel van már a verseny rajtja, főként ahhoz képest, hogy mennyi munkánk van még addig” – nyilatkozta csütörtök reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. A Tour de Hongrie főszervezője hozzátette: a korábbiakhoz képest szinte teljesen új útvonalat állítottak össze, sok új város bevonásával.

„A szombathelyi prológ az egyetlen helyszín, ami az előző évekből megmaradt. Bár vannak korábban szerepet kapó városok, más területen lesz a rajt, illetve a cél, így mindenhol teljesen új versenyszakaszt kellett kialakítanunk. Ez pedig nagyon sok feladattal jár” – tette hozzá.

A magyarországi körverseny a nemzetközi mezőny számára is egyre népszerűbb, az idei megmérettetésre Európán kívül Ázsiából, Dél-Amerikából és Észak-Amerikából is érkeznek csapatok.

„Ott lesz a rajtnál az Asztana, de érkezik csapat az Egyesült Államokból is. Illetve egy olyan olasz team is indul, amely az elmúlt tíz évben jól szerepelt a Giro d'Italián, versenyzői szakaszgyőzelmeket értek el” – mondta Eisenkrammer Károly, aki elárulta: 35 csapat nevezését már nem tudták elfogadni, mert betelt a létszám, amely viszont időközben a maximumot is átlépte.

„Tavaly kilencvenhat fős volt a mezőny, idén a plafont első nekifutásra százhúszban húztuk meg, mert csak lépésről lépésre szerettünk volna haladni. Most viszont már százharminckét nevezőnél járunk, mert közben érkezett olyan nevezés, amit egyszerűen nem lehetett visszautasítanunk. Kicsit izgulunk, mi lesz még a rajtig hátralévő két hónapban, beesik-e olyan sztár, akit nem tudunk kihagyni, mert akkor még tovább kell bővítenünk a mezőnyt” – fogalmazott.

Eisenkrammer Károly a magyar kerékpárosok szereplésével kapcsolatban arra számít, hogy különösen a külföldi csapatokban tekerő légiósok érnek majd el jó eredményt, mindenekelőtt a tavalyi záró szakaszon harmadik Lovassy Krisztián, valamint a 2016-os prológon első Szalontay Sándor.

„Hátha Szalontay Sanyi ismét elcsípi a prológot, ennek érdekében szervezünk egy próbát azon a rövid pályán, hogy ne legyen gondja a kanyartechnikával. A luxemburgi csapat talán segít majd a jó formában lévő Lovassy Krisztiánnak, aki a múlt héten a pályakerékpáros-világbajnokság pontversenyében a kilencedik helyen végzett” – mondta a főszervező.

A 38. alkalommal sorra kerülő Tour de Hongrie június 27-én, az 1 km-es szombathelyi prológgal rajtol, majd folytatódik a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 150 km-rel. A hatnapos verseny távja összesen 750 km – további 750 km-t viszont utazniuk kell a résztvevőknek –, a mezőny az ország több pontján megfordul. A királyetap a Karcag és Miskolc közötti szakasz lesz.

A július 2-án záruló viadal a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel, azaz a résztvevők világranglista-pontokért is harcolhatnak majd.

Legfrissebb hírek

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó

Kerékpár
2026.05.17. 17:17

A Tour de Hongrie főszervezője: Jó döntést hoztunk az utolsó kör eltörléséről

Kerékpár
2026.05.16. 21:40

Tour de Hongrie: sárga trikót ért a Söderqvist-szóló Pécsett

Kerékpár
2026.05.16. 16:25

Tour de Hongrie: rajt egy órával később, rövidebb lesz a királyetap

Kerékpár
2026.05.16. 08:35

Tour de Hongrie: egy kerék döntött Merlier javára Szekszárdon

Kerékpár
2026.05.15. 17:23

Tour de Hongrie: Cosnefroy kiváló ütemérzéke győzelmet és sárga trikót ért

Kerékpár
2026.05.14. 18:26

Nem sokon múlott a bukás: őz csúszott át a Tour de Hongrie mezőnye előtt

Kerékpár
2026.05.14. 17:18
Ezek is érdekelhetik