Kerékpár: Armstrong mesés rajtpénze a téma Ausztráliában

2019.04.02. 08:00
null
Armstrong háromszor indult Ausztráliában (Fotó: AFP)
Mesés rajtpénzt kapott a 2009-es ausztrál körversenyen való részvételéért a doppingolással lebukott korábbi országúti kerékpáros, Lance Armstrong.

 

Dél-Ausztrália szövetségi állam kormányának gazdasági minisztere hétfőn közölte, hogy másfél millió ausztrál dollárt – azaz 300 millió forintot – fizettek Lance Armstrongnak azért, hogy pályafutása során először elinduljon a Tour Down Underen.

„Korábban is szerettük volna nyilvánosságra hozni a megállapodást, de tízéves titoktartási kötelezettség akadályozott bennünket” – jelentette ki Rob Lucas hozzátéve, Armstrong a rajtpénzen felül a szervezők költségén repült első osztályon, illetve szállt meg luxushotelekben.

A szerződés nem tartalmazott doppingolásra vonatkozó cikkelyt, így a pénz nem követelhető vissza. A most 47 éves ex-bringás 2010-ben és 2011-ben is versenyzett Ausztráliában, de azokat a szerződéseket egyelőre nem lehet közzé tenni.

Mike Turtur versenyigazgató ugyanakkor megvédte a csillagászati gázsit, mondván, Armstrong részvétele óta folyamatosan emelkedik az Adelaide környékén zajló viadal bevétele, és az amerikai kerekesnek köszönhetően figyelt fel rá a világ.

Armstrongot az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége 2012-ben megfosztotta mind a hét Tour de France-elsőségétől, és örökre eltiltotta a sportágtól, miután kiderült: a sporttörténelem egyik legkifinomultabb doppingcsalását követte el. A sportoló sokáig tagadta, hogy bűnös lenne, 2013 januárjában azonban beismerte, hogy tiltott szerek segítségével érte el sikereit.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45