Kerékpár: Debrecen Pallag városrészében épül velodrom

MTI MTIMTI MTI
2020.06.12. 20:54
null
Révész Máriusz is támogatja a projektet (Fotó: Zantleitner Ingrid/Komárom-Esztergom Megyei 24 Óra)
Debrecen Pallag városrészében, a labdarúgó-akadémia mellett épül fel a kelet-magyarországi velodrom – ezt Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros-szövetség elnöke mondta el a leendő sportlétesítménnyel kapcsolatban összehívott sajtótájékoztatón.

 

A szövetség – Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos támogatásával, valamint a debreceni önkormányzattal szoros együttműködésben – készítette el a megvalósíthatósági tanulmányt.

Az ennek kapcsán született kormányhatározat – a konkrét helyszínen túl – kimondja, hogy a beruházás előkészítésére a kormány biztosította a forrásokat a 2020-as és 2021-es költségvetésben, az előkészítő szakasz 2021. június 30-án zárul, melyre 453 millió forintot csoportosítottak át.

A velodrom építését kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánították, az előkészítés és a megvalósítás során a szövetség szakmai segítséget nyújt, a létesítmény üzemeltetője az önkormányzat cége, a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. lesz.

A magyar szövetség 2018 januárjában számolt be a kormány döntéséről, miszerint 100 millió forint forrást biztosít a szövetségnek egy kelet-magyarországi és egy nyugat-magyarországi „kis” velodrom előkészítésére, amelyek edzésekre és kisebb nemzetközi versenyek lebonyolítására lesznek alkalmasak. Az már 2018 nyarán eldőlt, hogy a kelet-magyarországi velodrom tervezett helyszíne Debrecen.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 13:59

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 22:00