Giro d'Italia: felfüggesztették az egyik olasz kerékpárost

K. Zs.K. Zs.
2020.10.23. 09:58
null
Kapaszkodik a Giro-mezőny (Fotó: AFP – képünk illusztráció)
Felfüggesztették a versenyzési engedélyét az olasz kerékpáros körversenyen szereplő Matteo Spreaficónak – írja az MTI.

 

A Vini Zabu olasz kerekesének két doppingvizsgálata „normálistól eltérő” eredményt hozott. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) közlése szerint a 15-én és 16-án levett mintájában teljesítményfokozásra alkalmas Enobosarmot mutattak ki. Az UCI doppingellenes szabályzata szerint eljárás indul ellene.

A 27 éves Spreafico először vesz részt a Giro d’Italián, és 18 szakasz után a 127. helyen áll, több mint ötórás hátránnyal az éllovas holland Wilco Kelderman mögött.

Az Olasz körverseny hagyományosan az első az év háromhetesei közül, az idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden rajtolt Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

Pénteken a Morbegno és Asti közötti 258 kilométer megtétele vár a mezőnyre, a 3481 kilométer össztávú 103. Giro d’Italia vasárnap Milánóban zárul. Valter Attila, a CCC magyar kerekese a 29. helyen áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11