Kerékpár: az Angliru és a Tourmalet is az útvonalban

2023.01.10. 21:09
null
Felfedték a Vuelta útvonalát (Fotó: Getty Images)
Az országúti kerékpársport legendás emelkedői közül az Angliru és a Tourmalet is szerepel az idei Vuelta a Espana háromhetes körverseny útvonalában.

 

A barcelonai Katalán Zene Palotájában tartott keddi útvonalbemutatón kiderült, a korábban már bejelentett barcelonai nyitó csapatidőfutam mellett még egy időfutamot tartalmaz a Vuelta 78. kiírása: a Valladolid körüli 25 kilométeres egyenkénti kulcsfontosságú lehet az összetett szempontjából.

Spanyolország mellett Andorrában és Franciaországban is tekernek majd a kerékpárosok, akikre tíz hegyi befutó vár, köztük a sportág két ikonikus emelkedőjével, az Angliruval és a Tourmalet-val.

„A hegyek részei a Vuelta DNS-ének, a 2023-as kiírást is izgalmassá teszik majd – hangsúlyozta Javier Guillén versenyigazgató. A Tourmalet mérföldkő lesz versenyünk történetében, az Angliruval az idei év kolosszusait jelentik” – tette hozzá.

Az augusztus 26-án a barcelonai olimpiai kikötőből rajtoló Vueltán a tervek szerint 3153 kilométert teker a mezőny, amíg célba ér szeptember 17-én Madridban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
12 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42