Kerékpár: a B-próbája is pozitív lett a Jumbo német bringásának

2023.11.03. 16:00
null
Michel Hessmann (jobbra) B-próbája is pozitív lett, így nincs könnyű helyzetben (Fotó: Getty Images)
Pozitív lett a Jumbo-Visma német kerékpárosa, Michel Hessmann B-próbája.

A 22 éves Hessmann június 14-én egy versenyen kívüli németországi ellenőrzésen akadt fenn, tesztje „gyógyszerben lévő vízhajtó” miatt lett pozitív. A magyar bajnok Valter Attilát is foglalkoztató istálló rögtön bejelentette, hogy további intézkedésig nem szerepelhet a német bringás.

A cyclingnews szakportál pénteken arról számolt be, hogy a B-próba vizsgálata is pozitív eredményt hozott a Német Doppingellenes Ügynökség bejelentése szerint. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata alapján Hessmann akár négyéves eltiltást is kaphat. A büntetés időtartama kétévesre csökkenthető, ha bizonyítani tudja, hogy szennyezett táplálékkiegészítő vagy étel miatt került a szervezetébe a szer, vagy ha egyéb enyhítő körülmények állnak fenn.

A német válogatott kerekes tavaly csatlakozott a Jumbo-Visma nagycsapatához, és tagja volt az idei Giro d'Italián a szlovén Primoz Roglic sikeréért dolgozó együttesnek, ő maga pedig 33. lett összetettben.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
Tegnap, 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45