Fem van Empel lett a terepkerékpárosok női világbajnoka

Vágólapra másolva!
2024.02.03. 16:36
Fem van Empel megvédte vb-címét Csehországban (Fotó: AFP)
Címét megvédve a holland Fem van Empel diadalmaskodott a tábori terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság felnőtt női versenyében.

Azzal, hogy az elmúlt hetekben kiváló formát mutató, előzetesen éremesélyesnek tartott Vas Kata Blanka betegség miatt nem tudott rajthoz állni, szinte borítékolható volt a felnőtt nőknél a tarolás a szakági nagyhatalom Hollandia kerekeseitől: az elmúlt négy kiírásban négy különböző holland bringás diadalmaskodott, ráadásul háromszor is színtiszta holland dobogóval zárult a versengés. Erre ezúttal is jó esély mutatkozott, hiszen a korábbi világbajnokok közül ott volt a rajtnál Ceylin del Carmen Alvarado (2020), Lucinda Brand (2021) és a címvédő Fem van Empel, valamint a tavalyi ezüstérmes Puck Pieterse.

A rajtot követően hat holland tekert az első hat helyen, közülük négyen ki is tartottak az elejében. Az viszont már nagyon korán eldőlt, hogy a címvédést senki nem akadályozza meg: a négykörös viadalon Van Empel rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte a második helyért zajlott a harc, a sokáig együtt haladó két honfitárs közül az elmúlt esztendőhöz képest helyet cserélve Brand lett a második, Pieterse a harmadik.

Vasárnap a junior fiúk között Takács Zsombor, Vas Barnabás, Zsembery Boldizsár és Kiss Benedek, míg a felnőtteknél a magyar bajnok Dina Márton áll rajthoz.

TEREPKERÉKPÁR-VB, TÁBOR
Nők
1. Fem van Empel (Hollandia) 46:19 perc
2. Lucinda Brand (Hollandia) 1:20 perc hátrány
3. Puck Pieterse (Hollandia) 1:54 perc hátrány


 

 

Legfrissebb hírek

Mathieu van der Poel a világbajnokságon is állta a sarat

Kerékpár
2026.02.01. 16:50

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Kerékpár
2026.01.18. 15:43

Terepkerékpár-ob: Bruchner Regina és Takács Zsombor a bajnok

Kerékpár
2026.01.11. 18:31

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36
Ezek is érdekelhetik