Giro: Milan harmadszor is szakaszt nyert, Pogacaré marad a rózsaszín trikó

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 17:22
Fotó: Getty Images
Az olasz Jonathan Milan nyerte meg az olasz kerékpáros körverseny (Giro d'Italia) 13. szakaszát.

 

Mindössze százötven méteres szintkülönbség közel száznyolcvan kilométeren. Röviden így lehetne összefoglalni az olasz kerékpáros körverseny Riccione és Cento közötti szakaszát, ami izgalmas sprintbefutót ígért. Ennek megfelelően a szökevények nem tudtak nagy előnyt kialakítani. A mezőny egyszer az oldalszél miatt szétszakadozott, többen – köztük Jonathan Milan is – lemaradtak, de a bringások az utolsó negyven kilométerre rendezték a soraikat.

Később, húsz kilométerre a centói céltól egy bukás is történt, de a lemaradók később le tudták dolgozni hátrányukat. A befutó előtti szakaszt járdaszigetek és kanyarok nehezítették, de Milannak ez sem okozott gondot, csapattársai remekül vezették fel, így a német Phil Bauhaust és a lengyel Stanislaw Aniolkowskit megelőzve elsőként ért be, megszerezve ezzel idei harmadik szakaszgyőzelmét.

A mezőnnyel végig együtt mozgó Valter Attila azonos idővel a nyolcvanadik lett, összesítésben 38 perc 25 másodperc a hátránya a listavezető Tadej Pogacar mögött, akit továbbra is Martínez és Thomas követ a dobogón.

A szombati, 14. szakasz időfutam lesz, a versenyzőkre több mint harminc kilométer vár Castiglione delle Stiviere és Desenzano del Garda között, a Garda tó partján. A szintkülönbség ezúttal is százötven méter körül alakul.

KERÉKPÁR
GIRO D’ITALIA
13. szakasz, Riccione–Cento, 179 km
1. Milan (olasz, Lidl-Trek) 4:02:03
2. Aniolkowski (lengyel, Cofidis) azonos idővel
3. Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) a. i.  

20. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Team Emirates) a. i.

80. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a i.

Az összetett állása:      
1. (rózsaszín trikóban) Pogacar 49:24:38 óra
2. Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 perc hátrány
3. Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:56 perc hátrány

34. Valter 38:25 perc hátrány 

A gyorsasági pontverseny állása: 
1. (ciklámen trikóban) Milan 284 pont
2. Groves (ausztrál, Alpecin) 174 pont
3. Merlier (belga, Soudal Quick-Step 93 pont

85. Valter 2 pont       

A hegyi pontverseny állása: 
1.  (kék trikóban) Pogacar 104,2 pont
2. Geschke (német, Cofidis) 59 pont
3. Paret-Peintre (francia, Decathlon) 55 pont

A fiatalok versenyének állása: 
1. (fehér trikóban) Tiberi (olasz, Bahrain – Victorious) 49:29:05 
2. Zana (olasz, Jayco AlUla) 56 másodperc hátrány
3. Arensman (Ineos) 1:25 perc hátrány 

A csapatverseny állása: 
1. Decathlon AG2R La Mondiale Team 148:27:57 
2. Ineos 2:13 ph 
3. BORA – hansgrohe 20:31 mp h.

 

 

Legfrissebb hírek

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
3 órája

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
2025.08.18. 11:30

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46

Visma-győzelem Lengyelországban és Franciaországban is

Kerékpár
2025.08.08. 21:48

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Lengyel körverseny: kaotikus szakasz végén Turner-győzelem Walbrzychban

Kerékpár
2025.08.06. 17:21
Ezek is érdekelhetik