Vas Blanka megérkezett a közvetlen élvonalba – Vízer Barnabás

Vágólapra másolva!
2024.08.15. 22:26
Vízer Barnabás szerint Vas Blanka már a közvetlen élvonalban van (Fotó: Getty Images)
A női Tour de France-on elért csütörtöki szakaszsikerével Vas Blanka gyakorlatilag megérkezett a közvetlen élvonalba – Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros-szövetség sportigazgatója szerint.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán csütörtökön este méltatta a 22 éves kerekest, hozzátéve, hogy már a párizsi olimpia mezőnyversenyében elért 4. helye is megmutatta, számolni kell vele, a francia körversenyen pedig világraszóló diadalt ért el.

„Az élet szerintem kárpótolta a magyar szurkolókat és szerintem Blankát is, hiszen gyakorlatilag ugyanabban a mezőnyben érte el ezt a sikert – utalt Vízer Barnabás arra, hogy Vas az olimpiai bajnok amerikai Kristen Faulknert is lesprintelve tudott győzni a Tour ötödik etapján. – Meghökkentőt fogok talán mondani, de mi erre számítottunk, mert az olimpiai formáján látszott, hogy a mezőny egyik legerősebb bringásáról beszélünk.”

A sportigazgató külön hangsúlyozta, hogy a legrangosabb körversenyen magyar sportoló még nem tudott szakaszt nyerni, így Vas sporttörténelmet írt. 

„Blanka gyakorlatilag megérkezett a közvetlen élvonalba, és azt kiemelném, hogy egy még csupán huszonkét éves versenyzőről beszélünk, aki szeptemberben lesz huszonhárom éves – jegyezte meg Vízer. – Blanka gyakorlatilag a világ összes egynapos versenyének a fő esélyese innentől kezdve, beleértve a világbajnokságot, az olimpiát, a tavaszi klasszikusokat, amik különösen fekszenek neki a montis és terep múltjának köszönhetően.”

A magyar szövetség tisztviselője beszélt arról is, hogy Vas Blanka, illetve a szintén olimpiai negyedik, jelenleg a Vuelta a Espanára készülő Valter Attila egyaránt világklasszis és a szövetség azt szeretné, ha sikerülne hozzájuk több magyar kerekest felzárkóztatni.

„A magyar kerékpársport óriási lehetőséget kapott, hogy az ő farvízükön gyakorlatilag a sportág szintet lépjen itthon, és nekünk az a célunk, hogy minél többen kövessék őket” – mondta Vízer Barnabás.

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
14 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
16 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
19 órája

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
2026.02.02. 15:03

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44
Ezek is érdekelhetik