Wout van Aert örökös szerződést kötött a Vismával

I. SZ.I. SZ.
2024.09.18. 12:54
Wout van Aert karrierje végéig hosszabbított a Vismával (Fotó: AFP)
Különleges szerződéshosszabbítást írt alá a Visma-Lease a Bike kerékpáros istállóval a belga Wout van Aert, aki az új megállapodás értelmében versenyzői karrierje végéig a holland csapatban szerepel.

A Valter Attilát is foglalkoztató csapathoz 2019-ben csatlakozó Van Aert eddig kilenc Tour de France- és három Vuelta a Espana-szakaszt nyert meg a Visma versenyzőjeként, továbbá híres klasszikus egynaposokon is diadalmaskodott, valamint az idei olimpia egyéni időfutamában harmadik lett. A 30 éves belga eddigi szerződése 2026 végéig szólt.

„Wout van Aert az egyik legsokoldalúbb kerékpáros napjainkban. Sprinter, esélyes a klasszikusokon és az időfutamokon, a jobb napjain pedig a hegyeken is, láthattuk, hogy a Mount Ventoux-n nyert Tour de France-szakaszt. Csapatunk legfontosabb tagja, a vezérünk, igazi csapatjátékos, mindenkit jobbá tesz maga körül. Ez az új szerződés szokatlan a kerékpársportban, de nem gondolkoztunk rajta sokáig” – idézte a Visma honlapja Richard Plugge csapatigazgatót.

„Amikor felvetődött az örökös szerződés ötlete, nem agyaltam rajta, nagyon tetszett, hiszen a legjobb helyen vagyok. Az elmúlt öt évben otthon éreztem itt magam, ami nagyon fontos, szívesen folytatom” – mondta a Vueltán a sprint- és a hegyi pontversenyt is vezetve eleső, azóta sérüléseiből lábadozó Van Aert.

 

 

Legfrissebb hírek

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
2026.09.04. 19:28

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
2026.08.30. 17:53

Tökéletes felvezetés után újabb Brennan-siker a Vueltán

Kerékpár
2026.08.26. 18:30

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25