Nincs reménye a gyógyulásra a hatszoros olimpiai bajnoknak

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 15:00
Sir Chris Hoy (Fotó: Getty Images)
A 2004–12 közötti három nyári olimpián hat bajnoki címet szerző pályakerékpáros Sir Chris Hoy idén februárban jelentette be, hogy prosztata- és csontrákban szenved, a mostani hétvégén Sky Newsnak lesújtó fejleményekről számolt be: betegség végstádiumú, maximum 2-4 éve lehet hátra.

A 2008-ban lovaggá ütött skót kerékpáros elmondta: először egy daganatot találtak a vállában, aztán a prosztatájában mutatták ki a rákot végül felfedezték az áttétet a csontjaiban is. Hoy elárulta, ugyan csak februárban lépett először a nyilvánosság elé a betegsége hírével, ő már körülbelül egy éve tudja, hogy állapota vissszafordíthatatlan, betegsége végzetes.

A 48 éves bringás a betegsége ellenére optimista és bizakodó a jövőre nézve, ugyanakkor elmondta: „bármilyen természetellenesnek is tűnik, de ez a természet rendje”.

Sir Chris Hoy és felesége Sarra Kemp, két gyermeket nevelnek, Callumot és Chloe-t, ugyanakkor a család külön drámája, hogy Hoy neje szklerózis multiplexben szenved – az ő diagnózisa egy hónappal férje betegségének kiderülése után derült ki. 

Hoy a hat olimpiai címe mellett egy ezüsttel is bír – első olimpiáról Sydneyből –, de emellett 11 alkalommal szerzett világbajnoki címet, 2013-as visszavonulása után autóversenyzőként a brit GT-bajnokságban indult, s 2016-ban rajthoz állt a 24 órás Le Mans-i versenyen is.

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
9 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
10 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
14 órája

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
2026.02.02. 15:03

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Kerékpár: 2027-ben már a Girón is indulna az MBH

Kerékpár
2026.01.23. 23:30

Feldhoffer Bálint a Bahrain Victorious World Tour-csapatával kezdi az idényt

Kerékpár
2026.01.22. 16:17
Ezek is érdekelhetik