Pályakerékpáros-vb: Szalontay nem jutott nyolcaddöntőbe a sprintversenyben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 14:30
Szalontay Sándor (Fotó: Kőbányai BringAréna/Facebook, archív)
Szalontay Sándor nem jutott a nyolcaddöntőbe férfi sprintben a dániai Ballerupban zajló pályakerékpáros világbajnokságon, szombaton.

A viadal honlapja szerint a magyar bringás a 19. helyen zárta a selejtezőt, így délután folytathatta a 16 közé jutásért, ahol a holland Tijmen van Loonnal került párba. Kettőjük csatáját Van Loon nyerte, így ő folytathatja a nyolcaddöntőben.

Az olimpiai programban is szereplő omniumban először indult világbajnokságon Drijver Bertold, aki a hónap első hétvégéjén a Kőbányai BringArénában megrendezett GP Budapesten ebben a megméretésben a második, a pontversenyben pedig a negyedik volt.

A négyszámos omnium első viadalán, scratch-ben Drijver 16. hellyel indított, ezért 10 pontot kapott. Számára még következik a tempóverseny a kiírás szerint 15.49-kor, a kieséses verseny (elimination) 19.54-kor és a zárószám, a pontverseny 21.07 órakor

 

Legfrissebb hírek

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
9 órája

Pályakerékpáros Eb: remek napot zárt a Teutenberg család

Kerékpár
Tegnap, 20:36

Drijver Bertold 12. a kieséses versenyben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2026.02.01. 20:26

Pályakerékpáros Eb: közel másfél másodperccel megdőlt a magyar csúcs férfi csapatsprintben

Kerékpár
2026.02.01. 15:33

Bizakodó Drijver Bertoldot és az olimpiát illetően a szakágvezető

Kerékpár
2025.10.27. 13:14

Pályakerékpáros-vb: aranyéremmel zárta pályafutását Viviani, Lavreysen történelmet írt

Kerékpár
2025.10.26. 21:58

Pályakerékpáros-vb: Drijver Bertold 17. lett omniumban

Kerékpár
2025.10.26. 12:09

Drijver Bertold 13. lett a pályakerékpáros-vb pontversenyében

Kerékpár
2025.10.25. 12:38
Ezek is érdekelhetik