Tour de Hongrie: Hangsúlyosan dunántúli helyszínekre visszük jövőre a versenyt – Eisenkrammer

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 12:44
Fotó: Dömötör Csaba
Budapest fontos szerepet fog betölteni és hangsúlyosan dunántúli helyszínekre viszik a szervezők a jövő évi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

A főszervező Eisenkammer Károly az M1 aktuális csatornának elmondta, az idei versennyel sikerült az előzetes elképzeléseiken felül teljesíteniük. Kiemelte a két sztár, az azóta visszavonult szlovák Peter Sagan és a pályafutását az idény végén befejező brit Mark Cavendish részvételét, ami „nagyságrendekkel emelte meg a verseny iránti érdeklődést, főleg külföldön”.

„Elég jó úton járunk afelé, hogy a versennyel lassan utolérjük a Girót nézettségben, ismertségben. Nyilván messze vagyunk még, de az út jó – fogalmazott. Mint mondta, a szervezőkön nagy a nyomás és a figyelem, az elmúlt két évben kiemelt sportesemény lett a TdH. – A verseny óriási növekedése okozza azokat a kihívásokat, amelyeknek szervezőként elég nehéz megfelelnünk.”

Az idei év kapcsán kiemelte Cavendish kazincbarcikai sprintbefutós sikerét, amellyel a brit kerekes felkészült a Tour de France-rekorddöntésre.

Hangsúlyozta: minden évben azon dolognak, hogy a 2020-ban Tour de Hongrie-t nyert Valter Attila induljon a viadalon. Az elmúlt években a magyar bajnok az olasz háromhetesen szerepelt, amellyel egybeesik a magyar viadal. A Tour de France-ra készülőknek ugyanakkor megfelelő időpontban van a Tour de Hongrie.

Jövőre fennállása 100. évfordulójához érkezik a magyar körverseny, amelyen a rendőrséggel az eddigieknél is szorosabb együttműködésre lesz szükség Eisenkrammer szerint a jelentősen megnőtt szurkolói érdeklődés miatt. 1925-ben a budapesti Gellért térről indult a viadal, amint a főszervező elárulta, ez jövőre is fontos helyszín lesz.

„Az elődök előtt tisztelegve hangsúlyosan dunántúli helyszínekre fogjuk elvinni a versenyt” – szögezte le, megemlítve, hogy nagyjából három hónap múlva fedik majd fel a teljes útvonalat a nagyközönségnek.

Mint elmondta, már a konkrét időpont bejelentése előtt a világelitet jelentő World Tour-csapatok érdeklődtek a Tour de Hongrie iránt, így ismételten erős sprintermezőnyre számítanak.

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29
Ezek is érdekelhetik