Cavendish megnyerte pályafutása utolsó versenyét

K. B./MTIK. B./MTI
2024.11.10. 13:35
3rd Tour de France Prudential Singapore 2024 - Criterium
Mark Cavendish visszavonul a profi kerékpározástól (Fotó: Getty Images, archív)
Mark Cavendish megnyerte vasárnap pályafutása utolsó országúti kerékpáros versenyét.

A 39 éves sprinter, aki szombaton jelentette be, hogy utoljára áll rajthoz, szimbolikusan a 35-ös rajtszámot viselte, utalva a csúcsot jelentő 35 szakaszgyőzelmére a Tour de France-on. A szingapúri kritériumversenyen 25-ször kellett teljesíteni a 2.3 kilométeres körpályát, melynek végén Cavendish – a tőle megszokott módon – mezőnyhajrában diadalmaskodott.

„Nagyon meghatott vagyok. Az utolsó öt körben tudatosult bennem, hogy ezek pályafutásom utolsó kilométerei. Annyira akartam még ezt az utolsó sikert, hogy izgultam, nehogy baleset legyen a vége, ahogy az elsőségért küzdök. Kíváncsi vagyok, mit hoz nekem az élet a folytatásban, de már nem a kerékpáron” – mondta karrierje 166. győzelmét követően Cavendish. 

Az Astana legendás bringása 55 etapsikert ért el a három háromhetes viadalon, ezzel harmadik az örökrangsorban a belga Eddy Merckx és az olasz Mario Cipollini mögött, emellett a Tour de France-on, a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is élen zárta legalább egyszer a pontversenyt. A világbajnokságokon 2011-ben arany-, 2016-ban ezüstérmet nyert, legnagyobb egynapos sikerét pedig 2009-ben a Milánó–Sanremo viadalon aratta. Pályakerékpárban háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes.
 

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59