Terepkerékpár-vk: Vas Blanka ötödik lett Benidormban

Vágólapra másolva!
2025.01.19. 15:02
Vas Blanka (jobbra) ötödik lett Benidormban (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka az ötödik helyen ért célba a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa vasárnapi versenyén Benidormban.

 

Jól kapta el a rajtot a 23 esztendős magyar bringás, hamar az ötödik-hatodik hely környékén haladt, kisvártatva pedig már a negyedik helyen tempózott a homokos részeket, lépcsőket is tartalmazó napsütéses spanyolországi viadalon. Vas a második kör elején két helyet előrelépve már második is volt, és okosan helyezkedve folyamatosan az első négyben maradt, ekkor még jelentős méretű csoport tekert együtt.

A hatkörös verseny derekán a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel szélárnyékában haladt Vas, majd három világbajnok hollanddal együtt elszakadt mezőnytől. A négyfős bolyról először Ceylin del Carmen Alvarado szakadt le, az utolsó körhöz közelítve a kissé kiengedő hármasukra többen is felzárkóztak. A kör elején Vas – aki december végén a franciaországi Besanconban harmadik lett – rövid ideig a második pozícióban is volt, ám elfáradt és kiengedve a csoportja végén ért célba ötödikként, ezt a helyet szerezte meg egy évvel korábban is.

Öccse, a felnőtt magyar bajnok Vas Barnabás 16. lett az U23-as férfi versenyben.

A vk-sorozat jövő hét szombaton a belgiumi Maasmachelenben folytatódik, majd vasárnap a hollandiai Hoogerheidében zárul. Vas az összetettben az ötödik helyről várja a vk-finálét.

TEREPKERÉKPÁR-VK
1. Fem van Empel (holland, Visma-Lease a Bike) 47:54 perc
2. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) azonos idővel
3. Marie Schreiber (luxemburgi, SD Worx-Protime) 2 másodperc hátrány
4. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) 4 mp h.
5. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 13 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Mathieu van der Poel a világbajnokságon is állta a sarat

Kerékpár
2026.02.01. 16:50

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka kilencedik Spanyolországban

Kerékpár
2026.01.18. 15:43

Terepkerékpár-ob: Bruchner Regina és Takács Zsombor a bajnok

Kerékpár
2026.01.11. 18:31

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36
Ezek is érdekelhetik