Tadej Pogacar először indul a Párizs–Roubaix-n

Vágólapra másolva!
2025.03.26. 11:24
Tadej Pogacar célja, hogy valamennyi Monumentum-versenyt megnyerje, ez korábban csak három belga kerékpárosnak sikerült (Fotó: Getty Images)
A világbajnok Tadej Pogacar pályafutása során először rajthoz áll a Párizs–Roubaix országúti kerékpáros klasszikus egynaposon.

A tavaly a vb-cím mellett Tour de France-t és Giro d'Italiát is nyerő 26 esztendős szlovén klasszis eredetileg indult volna Belgiumban pénteken az E3 Saxo Classicon és vasárnap a Gent–Wevelgemen, ám az UAE Team Emirates-XRG honlapján szerdán közzétett keretekből végül kimaradt.

„A csapattal folytatott egyeztetéseket követően az a döntés született, hogy a versenynaptárja fókuszába a flandriai körverseny és a Párizs–Roubaix kerül, a csúcsformáját ezekre az ikonikus versenyekre célozza be” – áll a weboldalon. Ez a két viadal az öt legnagyobb egynapos megméretés, a Monumentumok közé tartozik. 

Pogacar kimondott célja, hogy pályafutása során mindegyiket megnyerje. Erre eddig csupán három belga bringás, Eddy Merckx, Rik Van Looy és Roger De Vlaeminck volt képes. Pogacar a lombardiai körverseny legutóbbi négy kiírásán diadalmaskodott, van két sikere a Liege–Bastogne–Liege-en és egy a flandriai körversenyen is. A Párizs–Roubaix és a Milánó–Sanremo viszont még hiányzik a gyűjteményéből, utóbbin múlt szombaton – eddigi legjobb eredményét beállítva – „csupán” harmadik lett.

A közösségi médiát már korábban bejárták azok a felvételek, amelyeken Pogacar a Párizs–Roubaix legendás kockaköves részein tartott pályabejáró edzéseket, eddig azonban kérdés volt, rajthoz áll-e az Észak Pokla néven is ismert észak-franciaországi versenyen. A bukásveszély ugyanis jelentős ezen a megméretésen, a mérlegelés oka vélhetően az volt, kockáztatja-e ezt a Tour de France-on címvédésre készülő Pogacar. A friss bejelentés alapján viszont biztossá vált, hogy jövő vasárnapi flandriai körverseny után egy héttel – pályafutása során először – rajthoz áll a legendás roubaix-i velodromban záruló viadalon is.

 

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
2 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
3 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
7 órája

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
Tegnap, 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
Tegnap, 15:03

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Kerékpár: 2027-ben már a Girón is indulna az MBH

Kerékpár
2026.01.23. 23:30

Feldhoffer Bálint a Bahrain Victorious World Tour-csapatával kezdi az idényt

Kerékpár
2026.01.22. 16:17
Ezek is érdekelhetik