A világbajnok 18 kilométeres szóló végén győzött a Flandrián

2025.04.06. 17:08
Pogacarnak (fehérben) megint nem volt ellenfele (Fotó: Getty Images)
Vasárnap délután Tadej Pogacar nyert a flandriai országúti kerékpáros-körversenyen. A szlovén világbajnok pályafutása során másodszor győzött ezen a viadalon, ezúttal 18 kilométerre a céltól hagyta ott a két korábbi világbajnokot, a másodikként beérő Mads Pedersent és Mathieu van der Poelt, s egy percet vert rájuk.

A magyar bringás nélkül rendezett vasárnapi viadalon – az idei másodikon az öt legnagyobb egynapos, a Monumentumok sorában – 16 rövid, de meredek emelkedő és hét kockaköves rész várt az indulókra.

Derűs időben, de szembeszélben nehezen alakult ki a nyolcfős szökevénycsoport, majd már a táv derekához közeledve, az egyik legfontosabb emelkedő, a Kwaremont első mászásakor nőni kezdett a tempó. 126 kilométer volt vissza, amikor egy nagyobb csoport bukott, ekkor elesett az egyik legnagyobb esélyesnek tartott, címvédő Mathieu van der Poel, illetve a másik nagy favoritért, a világbajnok Tadej Pogacarért dolgozó UAE több segítője is. Az idei első Monumentumot, a Milánó–Sanremót megnyerő Van der Poel a csapattársai segítségével gyorsan visszazárkózott a mezőnyre.

Száz kilométerrel a cél előtt néhány kiváló időfutammenő indult meg az élboly után, velük kiegészülve 14 fősre duzzadt a szökés. A mezőnyből először 56 kilométerrel a befutót megelőzően, a Kwaremonton lódult meg Pogacar, akit maroknyi esélyes tudott csak követni. Ezt a szökevények utolérése, valamint megindulások, megtorpanások és összezárások sora követte, minek következtében fokozatosan csökkent az élcsoport létszáma.

Az utolsó harminc kilométerhez közeledve három világbajnok, az aktuális címvédő Pogacar, valamint a korábbi aranyérmes Van der Poel és Mads Pedersen maradt együtt elöl, a trióból a dán előbb leszakadt, majd harmadmagával visszazárkózott. Pogacar a Kwaremont utolsó teljesítésekor minden korábbinál erőteljesebb támadással mindkét riválisát leszakította, és szólóban vágott neki a záró 18 kilométernek.

A hátralevő emelkedőn és a síkon akkora előnyt dolgozott ki, hogy a szembeszeles utolsó kilométereken nyugodtan tekerhetett, nagy fölénnyel megnyerve minden idők leggyorsabb, majdnem pontosan 45 kilométeres óránkénti átlagot hozó flandriai körversenyét.

Ezen a viadalon 2023 után másodszor ünnepelhetett Tadej Pogacar, a Monumentumokat tekintve pedig ez volt a nyolcadik sikere, amivel már holtversenyben hatodik az örökrangsorban. A négyfős üldözőcsoportból Pedersen szerezte meg a második helyet, a rekorddöntést jelentő negyedik Flandria-sikerére hajtó Van der Poelnak be kellett érnie a harmadik pozícióval. Az utolsó hat nagy klasszikuson kizárólag ő és Pogacar tudott nyerni, mindketten háromszor győztek.

109. FLANDRIAI KÖRVERSENY (Bruges–Oudenaarde, 269 km)
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE-XRG) 5:58:41 óra
2. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 1:01 perc hátrány
3. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
2026.08.12. 17:19

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

A fantasztikus ötös – íme, a Tour de France 5-szörös győztesei

Képes Sport
2026.08.02. 12:28

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51