Vas Blanka Flandriában versenyez a következő napokban

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.02. 09:09
Három olaszországi egynapos viadal után két belga versenyen áll rajthoz Vas Blanka. A magyar kerékpáros előbb szerdán a Dwars door Vlaan­deren nevű futamon indul, ami kiváló felkészülést jelent a vasárnapi Flandriai körre.
 

WAREGEM VÁROSÁBÓL INDULNAK, és 128.5 kilométer megtétele után oda is térnek vissza a Dwars door Vlaanderen nevű flandriai kerékpárverseny női résztvevői, köztük Vas Blanka, aki pályafutása során először áll rajthoz ezen a viadalon. A férfiaknál hetvenéves múltra visszatekintő egynapost először 2012-ben írták ki a nőknek. A hagyományosan szerdán esedékes verseny a négy nappal későbbi Flandriai kör előszobájának számít, a kerékpárosok jellemzően felkészülésre használják.

Így tesz Vas Blanka is, aki például a 2021-es világbajnokságról is emlékezhet a flandriai sajátosságokra, a rövid, meredek kaptatókra. Akkor, húszévesen a felnőttmezőnyben indulva a negyedik helyet szerezte meg. Országúton Belgiumban legutóbb a tavaly szeptemberi Európa-bajnokságon versenyzett, s nyolcadik lett. Idén eddig három olaszországi egynaposon indult, a Strade Bianche pechesen alakult neki, nem tudta befejezni, a Trofeo Alfredo Bindán viszont második lett a sprintben, a Milánó–Sanremót a 27. helyen zárta.

A női mezőny esélyesei közé tartozik a címvédő holland Marianne Vos, ahogyan nagy riválisa, a Vassal egy csapatban tekerő belga Lotte Kopecky is, de nem szabad megfeledkezni a két olaszról, Elisa Balsamo és Elisa Longo Borghini is aratott már szép győzelmet az idén. A Tour de France tavalyi nyertese, a lengyel Katarzyna Niewiadoma nagyot bukott a Strade Bianchén, de a Sanremón már el tudott indulni, tervei szerint a két flandriai futamon is megméreti magát.

A férfiakra 184.2 kilométer vár, a tavalyi győztes amerikai Matteo Jorgenson mellett a Gent–Wevelgem nevű versenyt fölényesen megnyerő dán Mads Pedersen is nagy reményekkel indul, de a hazai környezetben tekerő belga bringásokat sem szabad leírni.

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29
Ezek is érdekelhetik