Mads Pedersen veheti fel először a rózsaszín trikót

J. B. J. B.
2025.05.09. 18:31
null
Mads Pedersen (Fotó: Getty Images)
Hektikusan alakult az Giro d’Italia első szakasza Albániában, a Durres és Tirana közötti etapot a Lidl-Trek kontrollálta, tökéletes felvezetést követően Mads Pedersen lett az első, akitől csupán egy kerékkel maradt el Wout van Aert.

A tengerpartról a fővárosba vezetett az út a Giro d’Italia nyitó szakaszán Albániában, Durres és Tirana között 160 kilométert tettek meg a kerékpárosok, akik előbb a 777 méter magas Gracen hegyét érintették, majd kétszer mászták meg a Tirana melletti Surren-hegyet, amelynek volt egy durva, 8.3 százalékos meredekségű része is. A sprinterek korán leszakadtak, az összetett egyik esélyesének tartott spanyol Juan Ayuso bukott, de tudta folytatni. Sokkal rosszabbul járt viszont Mikel Landa, aki már a Surrenről lefelé haladva, 5.2 kilométerrel a vége előtt benne volt egy nagy bukásban, Jay Vine-nal és Geoffrey Bouchard-ral egyetemben, de csak előbbi tudta folytatni. Kettejüknek véget ért a Giro.

A sík részeken és az emelkedőkön is a Lidl-Trek diktálta a tempót, de jól ment a betegsége után visszatért Wout van Aert is, aki ugyan az utolsó felfelé tartó résznél kissé megfáradt, de a hajrára felért. Olyannyira, hogy a hektikus nyitó etap végén majdnem kiénekelte Mads Pedersen szájából a győzelmet, pedig a dán bringás Matthias Vacektől kiváló felvezetést kapott. Végül egy kerékkel előbb ért be a Lild-Trek versenyzője, aki fel is vehette a rózsaszín trikót.

„Wouttól mindig félni kell, nagyon jó bringás – mondta Pedersen a célba érést követően. – Nem magától értetődő a győzelem, ha ő is tagja a csoportnak, ezt tisztelettel és egy kis félelemmel kell kezelni. Azonban ezúttal megvoltak a lábaim ahhoz, hogy befejezzem, amit a csapattal felépítettünk.”

Szombaton időfutam következik az albán főváros utcáin.

KERÉKPÁR
108. GIRO D’ITALIA
1. szakasz (Durres–Tirana, 160 km): 1. (rózsaszín trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:36:24 óra, 2. Van Aert (belga, Visma) azonos idővel, 3. Aualar (venezuelai, Movistar) a. i.

 

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
2026.08.12. 17:19

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13