Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.19. 13:21
null
Schneller Domonkos (Fotó: Lakatos Péter / MTI)
Budapesten kezdődött és öt szakasz után vasárnap délután Esztergomban az ecuadori Harold Martín López győzelmével zárult a Tour de Hongrie. A százéves kerékpáros körversenyen a hazai bringások is jól teljesítettek, Feldhoffer Bálint hetedik lett összetettben, a Kerékpáros-szövetség elnöke, Schneller Domonkos szerint a Team United Shipping kerekese rövid időn belül szintet léphet.

Az ecuadori Harold Martín López nyerte meg a jubileumi Tour de Hongrie-t. A százéves kerékpáros körverseny május 14-én a budai Szent Gellért téren kezdődött és az ötödik szakasz végén, Esztergomban zárult. Ezalatt 875 kilométert tett meg a kezdetben 126 fős mezőny, amelyben tizenöt magyar indult. A legjobb hazai kerékpárosnak járó fehér trikót mindvégig a tavaly októberben alakult Team United Shipping csapata őrizte, először Pelikán Jánoson volt, aki a második szakasz során közel állt ahhoz is, hogy átvegye a vezetést összetettben. A legkeményebb hegyi etapon a csapat 19 éves versenyzője, Feldhoffer Bálint a hetedik helyen ért be, ezzel rá került a megkülönböztető trikó. Nemcsak a fehéret, hanem az előkelő helyezését is megtartotta a viadal végéig, így Valter Attila 2020-as győzelmét követően először zárt magyar kerékpáros az első tízben.

„Páratlan teljesítményt nyújtottak a Tour de Hongrie-n a magyar kerékpárosok – értékelte az eseményt a Nemzeti Sportnak Schneller Domonkos, a Kerékpáros-szövetség elnöke. – Szinte minden nap voltak szökésben, Szijártó Zétény egészen sokáig tartotta magát az utolsó napon. Az, hogy egy protour-versenyen (a kerékpársportban ez a második legjobb kategória) hazai kerékpáros az első tízben zárt, hatalmas nagy teljesítmény. Kifejezetten erős és jó versenyzőkből áll a mostani generáció, a magyar kerékpársport fejlődését mutatja, hogy most már nincs olyan szint, ahová ne tudna eljutni egy tehetséges és elkötelezett magyar versenyző."

Ami a következő lépcsőfokot illet, az elnök elmondta, szeretné, hogy Valter Attila szakaszt nyerjen egy többnapos versenyen, ahogyan azt is, hogy Valteren, Vas Blankán és Zsankó Petrán kívül legyenek még magyarok a legmagasabb, worldteam-kategóriás csapatoknál. Lát is erre esélyt reális esélyt Feldhoffer Bálint és Fetter Erik személyében.

„Hála Istennek, a még fiatalabbaknál is vannak csiszolatlan gyémántok, látok ilyeneket. Azt szeretném, hogy a tizenöt éven aluliak korosztályába tudnánk bevonzani még több gyereket, ehhez szükség lenne támogatásra, remélem a lehetséges szponzorok megtalálják a utat a magyar kerékpársportba.”

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
15 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
16 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
19 órája

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
2026.02.02. 15:03

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Kerékpár: 2027-ben már a Girón is indulna az MBH

Kerékpár
2026.01.23. 23:30

Feldhoffer Bálint a Bahrain Victorious World Tour-csapatával kezdi az idényt

Kerékpár
2026.01.22. 16:17
Ezek is érdekelhetik