Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

MTI, N. T.MTI, N. T.
2025.05.18. 12:45
null
(Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Aranyozott trófeát emelhet a magasba az a kerékpáros, aki megnyeri az összetettet a ma (vasárnap) záruló Tour de Hongrie országúti körversenyen.

 

A százéves magyar körverseny főszervezője, Eisenkrammer Károly az MTI-nek elmondta: a győztes trófeáját a Tour de Hongrie akkori grafikusa, Futaki Szabolcs álmodta meg hat évvel ezelőtt.

„Az én kérésem annyi volt, hogy jellegében, kisugárzásában hasonlítson ahhoz, amit a Giro d'Italia készít, hogy aranyozott és csillogó-villogó legyen. Abból született ez az ő elképzelése alapján” – jelentette ki a főszervező, hozzáfűzve: ahogy a Giro trófeája nagyon jelentős szakmunka, úgy a magyar körversenyé is mintegy két hónapig készül, és hazai mesteremberek keze munkáját dicséri.

„Rézintarziából készült az első három évben, most már aranyozott trófeát adunk a versenyzőknek, szerintem nagyon szép díj” – tette hozzá.

Az Esztergomban záruló szakasz győztese – csakúgy, mint az eddigi etapok első helyezettjei – egy egyedi díjat vehet át, amelyen a rajt- és célváros egy-egy emblematikus épülete között tekerő kerékpáros látható egy üvegplatformon.

„Nagyon érdekes történet, egy üvegmanufaktúrát már a bezárás fenyegetett, amikor érkezett egy vállalkozó, aki megtehette, hogy a pénzét nem Ferrarira fordítja vagy vitorlás hajókra, hanem például egy manufaktúra megmentésére. Ez a cég, a Unique Glass sok eseményre készít különleges díjakat, ők ajánlották fel ezeket a speciális trófeákat a Tour de Hongrie valamennyi szakaszgyőztesének” – fejtette ki Eisenkrammer.

A százéves magyar körverseny vasárnap (ma) az etyeki Körpince utca és az esztergomi Bazilika közötti 170 kilométeres, 1960 méter szintemelkedést tartalmazó etappal zárul. A délben kezdődő szakaszt teljes egészében közvetíti a Duna World/M4 Sport+.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59