Dylan Groenewegen nyerte meg a szlovén kör nyitó szakaszát

H. Á.H. Á.
2025.06.04. 17:55
null
Groenewegen (balról a második) mindenkinél erősebb volt a végén (Fotó: Sportida)
Szerdán a Piran és Skofljica közötti 170.6 kilométeres etappal kezdetét vette az országúti kerékpárosok vasárnapig tartó szlovén körversenye, amelynek mezőnyhajrával záruló első szakaszát a Jayco AlUla holland sprintere, Dylan Groenewegen nyerte meg Phil Bauhaus (Bahrain Victorious) és Manuel Penalver (Polti VisitMalta) előtt.

A szlovén tengerpartról induló első szakaszon viszonylag hamar kialakult a nap szökése, amelyet négy bringás alkotott, s ők jó kétperces előnyt kialakítva szépen begyűjtötték az összes részhajrát, valamint az egy darab hegyi pontokat osztó második kategóriás emelkedőt is, majd komótosan megvárták, amíg beéri őket a sprintbefutóra készülő mezőny.

Ez kilenc kilométerre a céltól történt meg, amikor a mezőny már túl volt egy nagyobb bukáson (heten kerültek a földre 63 kilométerre Skofljicától, a bardianis Martin Herreno később feladni kényszerült a versenyt), és még előttük állt egy kisebb esés, ebben hárman voltak benne, mindhárman folytatták.

Végül is összejött a sprint, amelyben a jól helyezkedő Dylan Groenewegen bizonyult a legerősebbnek, jókor lőtt ki a felvezetésből, az üldöző Phil Bauhaus nem tudta megelőzni, s meglepetésre harmadiknak Manuel Penalver érkezett, az utolsó pillanatokban megelőzve Tim Torn Teutenberget és Juan Molanót is. Ami a két magyart illeti: a junior magyar bajnok, 19 éves Pakot András az 55., Dina Márton pedig a 89. helyen, a győztessel azonos idővel érkezett célba.

A verseny csütörtökön a Velenje és Rogaska Slatina közötti dombos 162.7 kilométerrel folytatódik.

A BEFUTÓ

 

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59