Valter Attila távozik a Vismától az év végén – sajtóhír

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2025.06.26. 14:05
null
Valter három év után elhagyja a holland csapatot (Fotó: Getty Images)
Valter Attila, a 27 éves magyar bajnok kerékpáros nem hosszabbítja meg szerződését csapatával, a Visma Lease a Bike-kal – számolt be róla holland Wielerflits oldala.

A Vismával kapcsolatban mindig jól értesültnek számító holland kerékpáros oldal információi szerint a 27 éves Valter egy ideje már arra várt, hogy az év végén lejáró szerződését meghosszabbítsa-e a Vismával, vagy sem. A Wielerflits beszámolója szerint viszont a csömöri bringás hosszas gondolkodás után végül úgy döntött, hogy nem marad a csapatnál, az idény végén távozik, és a Team Bahrain Victorious csapatánál folytatja pályafutását.

Valter 2023 januárjától a Visma kerékpárosa, akiben a hollandok a jövő egyik vezérét látták, ám a Wielerflits megfogalmazása szerint nem igazán tudott felnőni az elvárásokhoz. Az elmúlt három évben hozott egy negyedik helyet a Strade Bianchén (2023), egy összetett ötödiket az UAE Tourról (2024), és kiemelkedő eredménye a negyedik hely a párizsi olimpián. A Visma színeiben Valter két Vueltán és egy Girón vett részt, nagy álma, a Tour de France-szereplés azonban nem jött össze sárga-feketékkel.

A szakportál értesülései szerint egyébként nem Valter lesz az egyetlen távozó a Vismától, mint írják: Tiesj Benoot és Olav Kooij, minden bizonnyal az AG2R csapatánál folytatja, és szintén biztosra vehető Dylan van Baarle távozása, akit a lap szerint a Soudal-Quick Step szeretne megkaparintani.

Eközben Daniel Benson szakíró arról ír a blogjában, hogy a Bahrainnál Fred Wright és Jack Haig pótlására Valter, illetve Alec Segaert a két kiszemelt.

 

Legfrissebb hírek

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
6 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
2026.02.03. 20:34

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
2026.02.03. 19:24

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
2026.02.03. 16:14

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
2026.02.02. 15:03

Kerékpár: Murciában kezdi a szezont Valter Attila

Kerékpár
2026.01.26. 12:30

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54
Ezek is érdekelhetik