Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.08.18. 11:30
null
Valter Attila az idei Lengyel körversenyen (Fotó: Getty Images)
Immár hivatalos, amiről a napokban sajtóhírek alapján beszámoltunk: Valter Attila nem indul a szombaton kezdődő Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen.

Csapata, a Visma-Lease a Bike hétfőn hirdette ki nyolcfős keretét, amely a dán Jonas Vingegaard sikeréért dolgozik majd. A névsorban helyet kapott a két évvel ezelőtt épp Vingegaard-t megelőzve diadalmaskodó amerikai Sepp Kuss és honfitársa, Matteo Jorgenson, a holland Dylan van Baarle és Wilco Kelderman, a belga Victor Campenaerts, a brit Ben Tulett és a francia Axel Zingle.

Nincs ott viszont a mezőnyversenyben háromszoros magyar bajnok, a 2020-ban Tour de Hongrie-t nyerő Valter. A 27 esztendős magyar bringás pályafutása során négy Giro d'Italián szerepelt, és eddigi két vismás évében ott volt a spanyol körversenyen is.

Távolmaradása egyben azt is jelenti, hogy 2019 után ismét úgy telik el az országúti kerékpáros idény, hogy magyar bringás nem kap szerepet Grand Tour-viadalon.

Kerékpár
2025.08.01. 11:24

Hivatalos: Valter Attila elhagyja a Vismát és a Bahrainnél folytatja

Az olimpiai negyedik helyezett kerékpáros a jövő év elején csatlakozik új csapatához, amellyel három esztendőre szóló szerződést kötött.

 

Mint ismert, Valter az idény végén elhagyja a Vismát, és a következő idénytől a Bahrain Victorious színeiben folytatja országúti kerékpáros pályafutását.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38
Ezek is érdekelhetik