Vuelta: bukás után kicentizett Vingegaard-győzelem a hegyen

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2025.08.24. 18:21
null
Jonas Vingegaard (középen) győzött a Vuelta második szakaszán (Fotó: Getty Images)
Hegyi befutóval zárult a Vuelta második szakasza, az esős etapon több bukás is történt, a földre került Jonas Vingegaard is, akit bevárt a mezőny, aztán a meredek emelkedőn a dán mindenkit maga mögé utasított.

Már a második szakasz után pirosba öltözhetett Jonas Vingegaard a Vueltán, köszönhetően annak, hogy megnyerte a hegyi befutóval záruló vasárnapi etapot. Az első napot követően még teljes, 184 fős mezőny várta a rajtot a Piemont régióban fekvő Alba településén. Az olasz kisvárosból 159.5 kilométeres út vezetett Limone Piemontén kialakított célig, az utolsó tíz kilométeren kifejezetten nagy szintkülönbséget kellett leküzdeni.

A nap szökése hamar kialakult, a négyfős társaságból az utolsó hegyig húzta a belga Liam Slock. Menet közben az eső is rákezdett, csikorogtak a tárcsafékek, a nedvessé és csúszóssá váló útviszonyok fokozott figyelmet igényeltek a kerékpárosok részéről. A bukásokat így sem sikerült elkerülni, 25 kilométerrel a vége előtt egy körforgalomban többen a földre kerültek, köztük Vingegaard is. A Visma versenyzője hamar megkapta egyik csapattársa kerékpárját, nem sokkal később már a közvetítésen keresztül nyugtatta meg egy puszival a bizonyára aggódó feleségét. Úgy tűnt, sokkal rosszabbul jár Axel Zingle, a francia bringásért már a mentő jött, az orvosi ellátás hatékonynak bizonyult, ő is folytathatta a viadalt.

Az érintetteket készségesen bevárta a főmezőny, aztán a Limone Piemonte meghódítása során egyre többen szakadtak le, köztük a piros trikós Jasper Philipsen is. Készült a hajrára Thomas Pidcock és Giulio Ciccone is, míg az UAE-ből többen feltűntek elöl. Marc Soler támadási kísérlete kifújt, Ciccone és Vingegaard csatázott a győzelemért, végül utóbbi centikkel ugyan, de felülmúlta az olasz bringást.

Vingegaard 2024 júliusa után nyert ismét szakaszt háromhetesen és egyúttal pirosba is öltözhetett.

Hétfőn továbbra is Olaszországban, San Maurizio Canavese és Ceres között folytatódik a körverseny, a 134.6 kilométeres, dimbes-dombos táv során lesznek komolyabb szerpentinek is.

80. VUELTA A ESPANA
2. szakasz (Alba–Limone Piemonte) 159.5 km
1. Jonas Vingegaard (dán, Visma) 3:47:14 óra
2. Ciccone (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel
3. Gaudu (francia, Groupama-FDJ) a. i.
…155. Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 11:13 perc hátrány
Az összetett állása
1. (piros trikóban) Jonas Vingegaard 7:56:16 óra
2. Ciccone 4 másodperc h.
3. Gaudu 6 mp h.
A gyorsasági pontverseny állása
1. (zöld trikóban) Jasper Philipsen 50 pont
2. Vernon (brit, Israel) 40
3. Vingegaard 30
A hegyi pontverseny állása
1. (pöttyös trikóban) Jonas Vingegaard 5 pont
2. Verre (olasz, Arkéa-B&B Hotels) 3
3. Ciccone 3
A fiatalok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Juan Ayuso (spanyol, UAE) 7:56:28 óra
2. Lecerf (belga, Soudal Quick-Step) a. i.
3. Paret-Peintre (francia, Soudal Quick-Step) a. i.
A csapatverseny állása
1. Visma 23:49:22 óra
2. UAE 2 mp h
3. Astana a. i.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27