Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

2025.10.20. 13:25
null
Fotó: Getty Images
Kilencvenöt győzelemmel zárta az országúti kerékpáros idényt az UAE-XRG, amely ezzel tíz sikerrel szárnyalta túl a rekordot 2009 óta tartó Team Columbia-HTC-t.

A Tadej Pogacar fémjelezte, közel-keleti tulajdonú csapat tavaly 81 sikerrel lett messze a legeredményesebb a szezonban, idén pedig már egy hónappal az idény vége előtt megdöntötte a Columbia csúcsát. A kérdés az volt, eléri-e a százas határt az UAE, végül 95-ig jutott úgy, hogy összesen húsz bringása ünnepelhetett egynapos győzelmet, illetve többnapos versenyen összetett vagy szakaszsikert 2025-ben. Egy győzelem Magyarországon született: a kolumbiai sprinter, Juan Sebastián Molano a Tour de Hongrie záróetapján lett első Esztergomban.

A 95-ből 18 kötődik Pogacar nevéhez, a világ- és Európa-bajnoki címét ugyanis a szlovén válogatott színeiben nyerte. A Tour de France-győztes Pogacar egymást követő második évben végzett az egyéni lista élén: tavaly összesen 25, míg ebben az esztendőben 20 diadallal lett az idény legjobbja – a procyclingstats szakportál adatai alapján. Ő lett az első a sportág történetében, aki egy naptári éven belül az öt legnagyobb egynapos viadal mindegyikén dobogóra állhatott, ráadásul megnyerte a vb és az Eb mezőnyversenyét is. Arra is ő volt először képes, hogy egymást követő két évben diadalmaskodjon a francia háromhetes körversenyen és a vb mezőnyversenyében is.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59