Versenyigazgatóként folytatja a Tour de France korábbi győztese

2025.11.27. 14:08
null
Geraint Thomas új szerepkörben próbálja ki magát (Fotó: Getty Images)
A Tour de France korábbi győztesét, Geraint Thomast nevezték ki az Ineos Grenadiers kerékpároscsapat versenyigazgatójának idei visszavonulását követően.

„Ez a csapat az első naptól fogva az otthonom volt. Természetesnek tartom, hogy betöltöm ezt a szerepet, annyit tanultam a körülöttem lévő emberektől, a többi versenyzőtől és a stábtól, és most a múltbeli sikereinkre alapozva tovább szeretném építeni a jövőt” – mondta a 39 éves walesi bringás.

A 2018-as Touron diadalmaskodó Geraint Thomas gyakorlatilag a teljes profi pályafutását a korábban Team Sky, illetve Team Ineos néven futó, World Tour-alakulatnál töltötte.

Emellett 2016-ban megnyerte a Párizs-Nizzát, 2018-ban a Critérium du Dauphinét, 2021-ben a romandiai, 2022-ben a svájci, 2011-ben és 2014-ben a bajor körversenyt. Még kétszer állt dobogón a Touron, és a 2023-as Giro d'Italiát csak az utolsó előtti, időfutam szakaszon veszítette el, és lett második a szlovén Primoz Roglic mögött.

Az Ineos a 2021-es Giro megnyerése óta nem diadalmaskodott nagy, háromhetes viadalon, s most Thomas kinevezésével bíznak abban, hogy ez a sorozat megszakad.

„Geraint megtestesíti, mit jelent grenadiersosnak lenni. Pályafutása során az elit teljesítmény éltette. Mindig nagyon ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, és mindig el is érte azokat – mondta Dave Brailsford csapatfőnök. – Tudja, miként kell fejlődni, hogy lehet kezelni az élsport hullámhegyeit és -völgyeit, mostantól pedig megosztja ezeket a tapasztalatokat másokkal.”

Thomas nemcsak országúton, hanem pályán is szép sikereket ért el: kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok csapatüldöző számban.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros ob: Zsankó Petra az időfutam után a mezőnyversenyben is győzött

Kerékpár
2026.06.28. 12:32

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

25 ezer kilométert tekert a vb-re, Németország 7 góllal köszönte meg

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:13

Több mint 25 ezer kilométert bringázott, hogy ott lehessen a labdarúgó-vb-n

Foci vb 2026
2026.06.15. 10:19

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
2026.06.12. 12:44

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50
Ezek is érdekelhetik