Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

2025.12.23. 15:08
null
Vas Blanka (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka másfél hónap kihagyás után idei legjobb eredményével folytatta a terepkerékpáros-idényt, a második helyen végzett kedden a Heusden-Zolderben rendezett viadalon.

Az élmezőnyből nem vett részt mindenki a Superprestige-sorozatba tartozó belgiumi megméretésen, amelyen a cyclocross-szezonban eddig négy viadalon szereplő Vas másfél hónap kihagyás után versenyzett újra. A szakágban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes magyar bringás az első sorból rajtolt és korán az élre került, a technikás részeken többször is ő haladt elöl. A gyors pályát javarészt száraz körülmények jellemezték, a futós szakaszokkal, lépcsővel és átlépendő akadályokkal nehezített terepen Vas a korán kialakult ötfős élbolyban haladt. Néhol magyar szurkolás is buzdította tekerés közben, az útvonal pedig helyenként érintette a korábban Formula–1-es nagydíjaknak is otthont adó autóversenypályát.

A hatkörös viadal negyedik körében Vas a pálya végén rövid időre el tudott szakadni riválisaitól, ám azok visszazárkóztak, a versenyt pedig végül az ezt követően ritmust váltó francia Amandine Fouquenet nyerte: mivel az üldözők között nem volt összmunka, rövid idő alatt jelentős előnyre tett szert a francia bajnok. Vas a hajrához közeledve egy határozott kanyarvétellel egyszerre két riválisát előzte meg, majd a második helyért lesprintelte a holland Aniek van Alphent. Így idei legjobb eredményét érte el, eddig egy kilencedik hely volt a legelőkelőbb pozíciója ebben a terepkerékpáros-idényben.

A magyar bajnok Bruchner Regina nem fejezte be a viadalt.

A végeredmény (a procyclingstats alapján)
1. Amandine Fouquenet (francia, Arkéa – B&B Hotels) 51:03 perc
2. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 8 másodperc hátrány
3. Aniek van Alphen (holland, Seven Racing) 9 mp h.

Bruchner Regina (MVM VESC) nem fejezte be a versenyt

 

Legfrissebb hírek

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Népsport: A fájdalomtűrés amerikai világbajnoka

Népsport
2026.07.27. 07:47