
Az első fordulóban Szalontay harmadik lett ötfős futamában a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője, a holland sprintersztár Harrie Lavreysen, valamint a keirinben korábban Eb-bronzérmes olasz Stefano Moro mögött. Mivel Lovassy utolsó lett futamában, és csupán az első helyezettek jutottak közvetlenül az elődöntőbe, így mindketten a vigaszágon folytatták a küzdelmet.
Itt is az első hely ért elődöntőbe jutást, ettől a kedden 200 méteren országos csúcsot javító Szalontay elmaradt, mivel harmadik lett a négyfős megmérettetésben. A törökországi kontinensviadalon korábban egy kilométeren új magyar rekordot felállító Lovassy viszont megnyerte saját, ötfős vigaszági futamát.
A vigaszági futama megnyerésével a magyar bringásnak kifejezetten nehéz volt a dolga, ugyanis a fináléba jutásért három riválist kellett volna megelőznie úgy, hogy öt ellenfele között ott volt a többi között a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője, a holland sprintersztár Harrie Lavreysen, a keirinben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes brit Matthew Richardson, valamint az a Rayan Helal, aki a francia csapattal sprintben aranyérmet nyert a törökországi kontinensviadalon.
Lovassy az elődöntő előtt a versenybíró táblagépére bökve az ötödik pozíciót kapta a felvezető speciális motorkerékpár mögött, előtte közvetlenül Lavreysen tekert. A felvezető kiállása után viszonylag későn növelte a tempót a holland és szerezte meg a finálét jelentő harmadik helyet, Lovassy pedig kiszakadt a szélárnyékából és végül hatodik lett a futamban.
Lovassy a 7-12. helyért kiírt 13.49-kor kezdődő futamban zárja az Eb-t.

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Pályakerékpáros Eb: remek napot zárt a Teutenberg család






