Amerikai szakaszgyőzelem Vingegaard első idei versenyén

H. Á.H. Á.
2026.03.08. 17:08
null
Lamperti az EF idei első győzelmét szerezte (Fotó: AFP)
Vasárnap egy 171 kilométer hosszú Párizs körüli körőzéssel megkezdődött a 84. Párizs–Nizza országúti kerékpáros-körversenyen, amelyen megkezdte idei éves szereplését a kétszeres Tour de France-, egyszeres Vuelta a Espana-győztes Jonas Vingegaard. A nyitó szakaszon a várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, amelyet az amerikai Luke Lamperti nyert meg a belga Vito Braet és a venezuelai Orluis Aular előtt.

Jonas Vingegaard a tavaly októberi Európa-bajnokság után állt újra rajthoz egy kerékpárversenyen – karrierje során harmadszor vágott neki a nyolc szakaszból álló Párizs–Nizza körversenynek, 2023-ban a harmadik helyen zárta az összetettet, tavaly viszont az ötödik szakaszon elszenvedett bukása után a hatodikon már nem állt rajthoz. A Visma Lease a Bike 29 éves dán bringásának célja, hogy harmadik nekifutásra megnyerje a nagy presztízsű viadalt, s ezt azért jó páran próbálják majd megakadályozni. A legnagyobb ellenfele a Lidl-Trekből Juan Ayuso, vagy az UAE-ből Brandon McNulty, de a Bahrainből Lenny Martínez vagy éppen a két INEOS-os, Oscar Onley meg Kévin Vauquelin is odaérhet a végelszámolásnál.

Ami a nyitó szakaszt illeti: tíz kilométert sem tett meg a mezőny, mire gyorsan ki is alakult a nap szökése – mire a hatfős elmenés kialakult, az ausztrál Kelland O'Brien már fel is adta a viadalt... A szökevények előnye másfél perc körül stagnált, a két percet egyszer sem érte el, majd a fél távhoz elérve fokozatosan csökkenni kezdett, és az utolsó bő 30 kilométeren kialakított körpályára érve már csupán idő kérdése volt, mikor fogja be őket a hajrára készülő főmezőny.

Alig tíz kilométerrel a cél előtt, a nap utolsó kategorizált emelkedőjén már csak 25 másodperc volt az ötfősre apadt szökés előnye. A mezőnyt vezető Visma nagy tempójának köszönhetően a három kilométeres kapunál Vingegaard és csapata nyugodtan adhatta át a helyét a sprintereknek, kettővel a cél előtt megfogták az elmenést, jöhetett a sprint – igaz, a különböző sorok a nagy hajtás miatt nehezen álltak össze. Bő 800 méterre a céltól egy szűk balkanyarban két kisebb bukás borzolta a kedélyeket, a legjobban az EF rózsaszín mezében tekerő amerikai, Luke Lamperti hajrázott, megelőzve a belga Vito Braetet és a Movistarból a venezuelai Orluis Aulart.

AZ UTOLSÓ 800 MÉTER

A verseny hétfőn az Epone–Montargis közötti 187 kilométeres etappal folytatódik, s jövő vasárnap Nizzában ér véget.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
84. Párizs–Nizza, 1. szakasz (Acheres–Carrieres-sous-Poissy, 170.9 km)
1. Luke Lamperti (amerikai, EF Education) 3:45:17 óra
2. Vito Braet (belga, Lotto-Intermarché) azonos idő
3. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) a. i.
Az összetett állása
1. Luke Lamperti (amerikai, EF Education) 3:45:07 óra
2. Vito Braet (belga, Lotto-Intermarché) 4 másodperc hátrány
3. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) 6 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59