Keserű szájízzel zárta a Coppi e Bartalit az MBH

J. B. J. B.
2026.03.30. 17:27
null
Fancellu nem teljesen elégedett (Fotó: Getty Images)
Nem minden úgy alakult, ahogy azt a magyar bejegyzésű pro teamnél tervezték, a jobb eredmény elérését két bukás is nehezítette.

Olaszországban versenyzett a múlt héten az MBH Bank CSB Telecom Fort, az öt szakaszból álló Coppi e Bartalin többek között Dina Márton is tagja volt a csapat sorának. Az MBH-nál nagy reményeket fűztek a viadalhoz, a jó szereplés ugyanis további versenypontokat ér, amelyek segítségével jövőre akár a Giro d’Italia-indulás is összejöhet. Az utolsó, legnehezebb szakasz végén Alessandro Fancellu hetedikként ért célba, de sem ő, sem a csapat nem volt elégedett.

„Némi csalódottsággal értem célba vasárnap, többet is elérhettem volna. Jól sikerült az utolsó etap, igazán az zavar, hogy összetettben nem szerepeltem eléggé elöl, pedig akár az ötbe is beférhettem volna. Fizikailag rendben voltam, a teljesítményemről ez nem mondható el” – fogalmazott csapata honlapjának Fancellu, aki 34. lett összetettben, 2:50 perccel maradt el a győztes svájci Mauro Schmidtől.

Davide Martinelli sportigazgató is keserű szájízzel summázta a tanulságokat: „Ez egy olyan hét volt, amikor nem minden a terv szerint alakult. Fancellu és Alessandro Verre bukása nem tette lehetővé a jobb eredményt, pedig a Giro della Sardegnán elért dobogós helyezés után fontos lett volna számunkra, hogy ismét jól teljesítsünk. Versenyképes csapattal és nagy ambíciókkal vágtunk neki, de elfogadjuk a végeredményt. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez is a kerékpársport része.”

Az MBH színeiben tekerő magyar bajnok Dina Mártonnak is akadtak nehézségei, de nem adta fel, 33:00 perces hátránnyal a 81. helyen zárt. A csapat szombaton a hollandiai NXT Classic egynaposon indul legközelebb.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59