Tour de Hongrie: Valter mellett Feldhoffer is bekerült a Bahrain keretébe

2026.04.22. 13:46
null
Feldhoffer Bálint (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Valter Attila mellett Feldhoffer Bálint is helyet kapott a Bahrain Victorious előzetes keretében a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

Az olimpiai negyedik helyezett Valter kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy hat évvel azután, hogy 2020-ban a CCC bringásaként diadalmaskodott, ismét rajthoz áll a magyar körversenyen. A viadal szervezőinek szerdai bejelentése alapján pedig a tavaly hetedik helyen zárt, így legjobb magyarként fehér trikós Feldhoffer is ott van az előzetesen leadott keretben a közel-keleti World Tour-csapatnál, amelynek az utánpótlássorát erősíti alapvetően.

A 19 éves Feldhoffer egyébként fiatal kora ellenére már a harmadik magyar körversenyére készül: a tavalyi hetedik helye előtt egy évvel a 61. helyen zárt – akkor még a Polti-Kometa U23-as csapatával vett részt a versenyen.

A csapatbemutató május 12-én lesz Gyulán, a versenyt május 13. és 17. között rendezik. A viadal össztávja 836 km, míg a teljes szintemelkedés 5464 méter lesz. Az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

 

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59