Harmadik szakaszgyőzelmével az élre állt Vingegaard a Giro d'Italián

2026.05.23. 17:50
Fotó: Getty Images
A dán Jonas Vingegaard nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny 14. szakaszát, és az összetettben átvette a vezetést.

Szombaton Aosta és Pila között 133 kilométer megtétele, öt kategorizált emelkedő leküzdése és a végén hegyi befutó várt a mezőnyre, a cél 1793 méteren volt. Bő tíz kilométerrel a vége előtt még egy 12 fős szökevénycsoport haladt az élen, de az ekkor közel két percre lévő, 22 kerekest számláló üldözőboly folyamatosan csökkentette a hátrányát. Ott volt még ebben a csoportban a rózsaszín trikós portugál Afonso Eulálio, ám aztán hátrébb került, amint a leggyorsabbak növelték a tempót.

Vingegaard csapata, a Visma-Lease a Bike végig kontrollálta az idei Giro egyik királyszakaszát. A felzárkózók öt kilométernél érték utol az élen tekerőket, pár száz méterrel később pedig a dán klasszis megindult és a végéig 49 másodperces előnyt alakított ki a másodikként célba érő osztrák Felix Gall-lal szemben.

Vingegaard a harmadik hegyi szakaszon a harmadik diadalát aratta.

Eulálio 2:49 perc hátránnyal a 15. helyen ért célba és összesítésben a második pozícióba csúszott vissza.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA
14. szakasz, Aosta–Pila, 133 km
1. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 3:53:01 óra
2. Felix Gall (osztrák, Decathlon) 49 mp hátrány
3. Jay Hindley (ausztrál, Red Bull-BORA-hansgrohe) 58 mp h.

Az összetett élcsoportja
1. Vingegaard 56:08:41 óra
2. Afonso Eulálio (portugál, Bahrain Victorious) 2:26 perc hátrány
3. Gall 2:50 p h.

Vasárnap Voghera és Milánó között 157 kilométert tesz meg a mezőny. A kerékpárosok összesen 3469 kilométert teljesítenek, amíg jövő hét vasárnap célba érnek Rómában.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59