Pogacar a királyszakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

J. B. J. B.
2026.05.02. 22:40
null
Fotó: AFP
A sárga trikót viselő szlovén kerékpáros növelte összetettbeli előnyét, Valter Attila a 72. helyen ért be.

Újabb erőpróba a Romandiai körverseny mezőnyére, a Broc és Charmey közötti 149.6 kilométeres távon a Jaun-hágót háromszor is meg kellett mászni, a szintkülönbség meghaladta a 3500 métert. A terep kedvezett az összetettet vezető Tadej Pogacar szlovén világbajnoknak, aki 18 kilométerrel a vége előtt, az utolsó hegymászás során rázta le Florian Lipowitzot. Az UAE kerékpárosa végül 14 másodpercet vert német ellenfelére, akivel szemben összetettben is növelte előnyét, már 35 másodperc a különbség kettejük között. Érdekesség, hogy a szlovén korábban csak sprintben nyert szakaszt Romandiában, mostanra visszatért „kedvenc műfajához”, a szólógyőzelemhez.

„Egyáltalán nem volt könnyű ez a nap – értékelt a befutót követően Pogacar. – A végén nehezen ráztam csak le a kifejezetten erős Lipowitzot, aki lejtmenetben is nagy gondot okozott, tartotta ugyanis a távolságot. Elégedett vagyok a teljesítményemmel.”

A segítő szerepkört betöltő Valter Attila a 72. helyen ért be egy kisebb csoport tagjaként. A viadal vasárnap a Luzernből induló és Leysinben hegyi befutóval záruló etappal ér véget. Valter utána legközelebb – hat év kihagyás után – a Tour de Hongrie-n indul.

KERÉKPÁR
79. ROMANDIAI KÖRVERSENY
4. szakasz (Broc–Charmey, 149.6 km): 1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:40:24 óra, 2. Lipowitz (német, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 14 másodperc hátrány, 3. Castrillo (spanyol, Movistar) 1:42 perc h., …72. Valter Attila (Bahrain-Victorious) 21:27 p h. 
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Tadej Pogacar 15:47:00 óra, 2. Lipowitz 35 mp h., 3. Martinez (francia, Bahrain-Victorious) 2:23 p h., …77. Valter 54:43 p h.

 

Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
2026.09.23. 10:10

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Elképesztő! Van der Poel 175 kilométeres szóló szökéssel győzött Luxemburgban

Kerékpár
2026.09.20. 18:27

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A Vuelta-dobogó után csapatot vált az osztrák bringás

Kerékpár
2026.09.15. 18:59