Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

A spanyol-katalán festőművész, Salvador Dalí fogalmazott úgy, hogy „az egyetlen sport, amely szinte leírhatatlan élvezetet nyújt, a kerékpározás. Mindenekelőtt a Tour de France.” Dalí nagy rajongója volt a körversenynek, 1959-ben meg is festette, és az elkövetkezendő napokban bizonyára sok szó esik majd róla és a kerékpársport kapcsolatáról, hiszen a Tour idén Barcelonában kezdődik, és csak a harmadik etap végén térnek át a versenyzők Katalóniából Franciaországba.
Hatalmas csata várható idén is a megkülönböztető trikókért és a szakaszgyőzelmekért. A címvédő szlovén Tadej Pogacar és legfőbb kihívója, a dán Jonas Vingegaard egyaránt kiváló formában áll rajthoz, de a fiatal francia Paul Seixasra és a mexikói Isaac del Toróra is érdemes figyelni. Utóbbival kapcsolatban Pogacar elmondta, akár meg is nyerheti a körversenyt.
„Az elmúlt néhány évben a Jonas és köztem folyó verseny látványos volt, és szerintem még néhány évig folytatódik, legalábbis ebben reménykedem. Ugyanakkor nem hiszen, hogy csupán Vingegaard lenne az egyedüli, aki közel kerülhet a sárga trikóhoz, akad itt néhány versenyző, aki győzelemre pályázhat. Beleértve csapattársamat, Isaacot is” – mondta a szlovén.
Az idei Tour egyik különlegességét adja, hogy csapatidőfutammal kezdődik, erre meglehetősen rég, 1971-ben akadt példa legutóbb. Mulhouse városában akkor a Molteni nyert, amely többek között Eddy Merckxet is a soraiban tudta. Érdekesség, hogy címvédőként a belga kiválóságnak kellett volna sárgában tekernie a prológon, azonban a szervezők elfelejtették elhozni ezt a megkülönböztető trikót.
Most csak az első etap után osztják ki az összetett első helyezettjének járó sárga felsőt. Az UAE és a Visma csapata is kiemelten készül a 19 kilométeres nyitányra, az Ineos színeiben az olasz Filippo Ganna, míg a Red Bullnál a belga Remco Evenepoel számít kiemelkedő időfutamosnak, így rájuk jelentős szerep vár szombat délután Barcelonában.
A körversenyhez kapcsolódó hír, hogy 41 évesen bejelentette visszavonulását a brit-kenyai Chris Froome, aki 2013 és 2017 között négyszer nyerte meg a Tour de France-ot. Froome tavaly augusztusban edzésen bukott nagyot és sérült meg: „Nem akartam, hogy így érjen véget, ugyanakkor már akkor tudtam, hogy nem lesz folytatás”.
113. TOUR DE FRANCE
1. SZAKASZ (Barcelona–Barcelona, 19.6 km)
17.05: csapatidőfutam (Tv: Eurosport, M4 Sport)

A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája





