Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

J. B. J. B.
2026.07.21. 18:39
null
Fantasztikus hangulatban zajlott az időfutam, Evenepoelnak nem volt ellenfele (Fotó: Getty Images)
A Francia körverseny egyetlen egyenkénti időfutamát a műfaj specialistája, Remco Evenepoel nyerte meg, 4:32 percre faragta hátrányát összetettben Tadej Pogacarral szemben.

Képeslapra illő környezetben tekertek a Genfi-tó partját a Tour de France még versenyben lévő kerékpárosai a viadal egyetlen egyenkénti időfutamán. Túlzás lenne azt mondani, hogy a mezőny jelentős részét lázba hozta a nagy hegyek előtt ez a 26.1 kilométeres táv, de akit érdekelt, az javíthatott az összetettbeli helyezésén.

Az Évian-les-Bains és Thonon-les-Bains közötti útvonal első felében egy második kategóriás emelkedőre kellett felmenni, majd onnan lejönni – akadt olyan kerékpáros, aki lejtmenetben a száz kilométer per órás sebességet is átlépte. A városon belüli sík terep is nagy figyelmet igényelt a technikás, éles kanyarok miatt, a nap elején ráadásul egy eltévedt kutya és néhány rossz helyen átkelő néző okozott némi kellemetlenséget. Thymen Arensman pedig elkésett a rajtnál, a malőr tíz másodperccel rosszabb időt eredményezett. A holland kerékpáros elismerte a tévedését, ugyanakkor megjegyezte, a versenybíró is jelezhetett volna egyértelműbben.

Kellemes meglepetést jelentett viszont Mattia Cattaneo, a veterán olasz bringás 34 perces ideje kifejezetten jónak számított. A Lidl-Trek versenyzője, Mattias Skjelmose is alaposan felülmúlta az előzetes elvárásokat, a dán kerékpáros olyan lendületesen szelte a szűk íveket, hogy végül harmadikként végzett, 37 másodpercet vert Cattaneóra.

Utolsó előttiként rajtolt a műfaj kiválósága, az időfutamban az elmúlt két évben olimpiát, világbajnokságot és Európa-bajnokságot nyerő Remco Evenepoel, aki mind a három időmérő pontnál döbbenetes különbséget vert a mezőnyre. 32:19 perces idejével esélyeshez méltó teljesítménnyel faragott az összetettbeli hátrányán a listavezető Pogacarral szemben. A Red Bull-Bora-Hansgrohe csapatánál az örömöt beárnyékolja, hogy elveszítette az összetettben 5. helyen álló Florian Lipowitzot: a tavalyi Tour fehér trikósa egy éles jobbkanyarban esett el, a német kerékpárost mentő vitte el, csapata pedig este már arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Lipowitz kulcscsonttörést szenvedett. Arról, hogy szükség van-e műtétre a 25 éves bringás esetében, nem tért ki az istálló.

Az utolsóként rajtoló Pogacar is majdnem elesett ugyanott, de megúszta bukás nélkül, és végül 28 másodperccel bizonyult lassabbnak Evenepoelnál, kettejük között így 4:32 percre apadt a különbség.

„Hálás vagyok a csapatnak és családomnak is, rég teljesítettem ezen a magas szinten, nagyon jó érzés a Touron ilyen formában versenyezni. Az első héten még nem igazán találtam a ritmust, de az edzőim bíztak bennem. Még nincs vége a versenynek, nagyon nehéz szakaszok várnak ránk Párizsig. Nem gondolok az összetett győzelemre, csak saját magammal foglalkozom, már az lenyűgöző, hogy ilyen közel lehetek Pogacarhoz, számomra ő a sportág történelmének egyik legnagyobb alakja” – fogalmazott Remco Evenepoel a célba érés után.

KERÉKPÁR 
TOUR DE FRANCE ORSZÁGÚTI KÖRVERSENY
16. SZAKASZ (Évian-les-Bains–Thonon-les-Bains, 26.1 km, egyéni időfutam): 1. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 32:19 perc, 2. Pogacar (szlovén, UAE) 28 másodperc hátrány, 3. Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 1:04 perc h. Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Tadej Pogacar 56:14:18 óra, 2. Evenepoel 4:32 p h., 3. Del Toro (mexikói, UAE) 6:51 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 417 pont, 2. Philipsen (belga, Alpecin) 386, 3. Girmay (eritreai, NSN) 361. A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Tadej Pogacar 70 pont, 2. V. Paret-Peintre (francia, Soudal Quick-Step) 45, 3. Carapaz (ecuadori, EF Education) 39. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Isaac del Toro 56:21:09 óra, 2. Seixas (francia, Decathlon) 20 mp h., 3. Ayuso (spanyol, Lidl-Trek) 2:31 p h. A csapatverseny állása: 1. Lidl-Trek 168:59:28 óra, 2. UAE 23 mp h., 3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 46:13 p h.

Szerdán a Chambéry és Voiron közötti 174.7 kilométert tekerik le a versenyzők, ez az utolsó esély a mezőnyhajrára, utána következnek a mindent eldöntő hegyi szakaszok. A mezőny összesen 3290.7 kilométert teljesít, amíg vasárnap célba ér a párizsi Champs-Elysées-n.

 

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16

Evenepoel szakaszsikere Pogacar előtt, Vingegaard bukott, és feladta a Tour de France-t

Kerékpár
2026.07.19. 17:57

Tour: Jan Ullrich húsz év után újra ott lehetett a versenyen

Kerékpár
2026.07.18. 21:24

Mestermunka az UAE-től és Pogacar-show az ismeretlen hágón

Kerékpár
2026.07.18. 18:37

Tour: Mauro Schmid még a kerékpárját is megemelte a győzelemért

Kerékpár
2026.07.17. 18:25

Tour de France: bukás után Merlier-győzelem a sprintben

Kerékpár
2026.07.16. 18:04

Kerékpár: elvesztette hüvelykujjának egy darabját a Touron kedden bukott Harper

Kerékpár
2026.07.16. 16:47

Tour de France: Sören Waerenskjold bátor húzása győzelmet ért

Kerékpár
2026.07.15. 18:30