Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

2026.07.26. 21:08
null
A Diadalív árnyékában a dobogósok balról jobbra: Remco Evenepoel, Tadej Pogacar és Isaac del Toro (Fotó: Getty Images
Az országúti kerékpársport legendás belga alakja, Eddy Merckx szerint Tadej Pogacar hamarosan meg fogja dönteni az összetett győzelmek csúcsát a Tour de France-on, és véleménye szerint a szlovén világbajnok lehet a sportág történetében az, aki egy naptári éven belül mind a három háromhetes körversenyt megnyeri.

Mint arról beszámoltunk, a 27 éves Pogacar jelentős fölénnyel diadalmaskodott a vasárnap zárult 113. francia körversenyen, amelyen sorozatban harmadszor, pályafutása során ötödször ünnepelhetett. Ezzel csatlakozott az örökrangsor élén öt sikerrel álló Merckx, a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault, valamint a spanyol Miguel Indurain mellé – az amerikai Lance Armstrongot doppingolás miatt utólag megfosztották hét elsőségétől.

„Nem hiszem, hogy megelégszik ezzel, hogy beért engem és a többi bajnokot. Hamarosan meg is dönti majd a Tour-győzelmi rekordunkat – fogalmazott a 81 éves Merckx, aki elismeréssel beszélt Pogacar kiegyensúlyozott teljesítményéről és a hegyekben mutatott dominanciájáról. – Természetesen már a profi pályafutása elejétől világos volt, hogy különleges tehetség. Ugyanakkor, hogy őszinte legyek, nem számítottam rá, hogy ilyen lenyűgözően teljesít majd az emelkedőkön. Úgy tűnik, hogy szinte minden hegyi szakaszon rekordokat dönt meg.” 

Kerékpár
2 órája

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

A korábbi világbajnok holland klasszis az összetettet ötödször megnyerő Tadej Pogacarral együtt szökött, végül elképesztő izgalmak végén fél kerék előnnyel ért haza.

Merckx nem kívánt összehasonlításokba bocsátkozni, mivel vélekedése szerint „minden korszaknak megvannak a maga bajnokai”. Ugyanakkor képesnek tartja Pogacart arra, amit még senki nem ért el a férfi mezőnyben, azaz egy naptári évben megnyerni a három háromhetest, sorrendben a Giro d'Italiát, a Tourt és a Vuelta a Espanát.

„Ha valaki képes erre, az ő. Amennyiben a körülmények megfelelőek, meg tudja csinálni” – vélekedett Merckx. Szerinte ehhez Pogacarnak rendkívül erős, mély kerettel rendelkező csapatra lenne szüksége, amely „képes hatékonyan uralni a versenyeket, hogy ne pazarolja az energiát a szakaszok közben”.

Eddig nyolc férfi kerékpáros tudta megnyerni mindhárom Grand Tour-viadalt pályafutása során, Merckxen kívül ez a brit Chris Froome-nak, a spanyol Alberto Contadornak, az olasz Vincenzo Nibalinak és Felice Gimondinak, továbbá Hinault-nak és Anquetilnek, illetve a dán Jonas Vingegaard-nak sikerült. Utóbbi az idei Giro megnyerésével tette teljessé kollekcióját, ehhez az olasz körversenyen egyszer, a Touron immár ötször diadalmaskodó Pogacarnak már csak a Vuelta hiányzik. 

Márpedig sajtóhírek szerint a szlovén klasszis fontolgatja, hogy rajthoz áll az augusztus 22-én kezdődő spanyol háromhetesen. Amennyiben sikerrel járna, először kerülne be egy év alatt két kerékpáros is a szűk elitklubba. Merckx szót ejtett honfitársáról, a Touron második helyen zárt Remco Evenepoelról, akit „a halandók között a legjobbnak” nevezett. Meglátása szerint az olimpiai bajnok Evenepoel, aki 2022-ben megnyerte a Vueltát, a világ legjobb időfutammenője, ugyanakkor „nem hiszem, hogy valaha képes lesz felvenni a versenyt a legjobb formában lévő Pogacarral az emelkedőkön”.

KERÉKPÁR 
113. TOUR DE FRANCE
21. (utolsó) szakasz (Párizs–Párizs, 88.7 km)
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin) 1:58:49 óra
2. Philipsen (belga, Alpecin) azonos idővel
3. Pedersen (dán, Lidl-Trek) azonos idővel

30. Pogacar (szlovén, UAE) 17 másodperc hátrány
Az összetett végeredménye
1. (sárga trikóban) Tadej Pogacar 73:56:26 óra
2. Evenepoel (belga, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 6:26 perc hátrány
3. Del Toro (mexikói, UAE) 9:42 perc hátrány 
A gyorsasági pontverseny végeredménye
1. (zöld trikóban) Mads Pedersen 539 pont
2. Philipsen 445 pont
3. Girmay (eritreai, NSN) 361 pont
A hegyi pontverseny végeredménye
1. (pöttyös trikóban) Richard Carapaz (ecuadori, EF Education) 156 pont
2. Pogacar 100 pont
3. V. Paret-Peintre (francia, Soudal Quick-Step) 99 pont
A fiatalok versenyének végeredménye
1. (fehér trikóban) Isaac del Toro 74:06:08 óra
2. Seixas (francia, Decathlon) 2:14 perc hátrány
3. Martinez (francia, Bahrain-Victorious) 3:20 perc hátrány
A csapatverseny végeredménye
1. Lidl-Trek 224:57:43 óra
2. UAE 36:57 perc hátrány
3. Red Bull-Bora-Hansgrohe 1:06:22 óra hátrány

 

 

 

Legfrissebb hírek

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
2 órája

Tour de France: dráma, könnyek és fordulat a királyetapon

Kerékpár
Tegnap, 18:01

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
2026.07.24. 18:21

Világok harca: a Bartali–Coppi rivalizálás

Képes Sport
2026.07.24. 12:55

Szólóban ért a csúcsra Richard Carapaz

Kerékpár
2026.07.23. 18:54

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
2026.07.22. 18:37

Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

Kerékpár
2026.07.21. 18:39

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16