India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

2026.09.24. 09:46
null
Döntött a nemzetközi szövetség (Fotó: Getty Images)
Púna ad otthont a 2032-es országúti kerékpáros világbajnokságnak, így India először lesz házigazda – a nemzetközi szövetség (UCI) szerdai bejelentése alapján.

A Mumbaitól 150 kilométerre fekvő, 6.2 millió lakosú városban januárban négy szakaszból álló, UCI-kategóriás versenyt rendeztek – ez az első többnapos megmérettetés volt Indiában –, ami jelentős lépésnek számított az ország sportéletében. Ráadásul a verseny elképesztő sikert aratott, helyi sajtóhírek szerint a próloggal és a négy szakasszal együtt öt napig tartó eseményt több mint 2.5 millió (!) néző követte az utak mentén. Jövőre már eggyel magasabb –2.2 helyett 2.1-es – kategóriájúként szeretnék megrendezni, prológ nélkül, de hat szakasszal, ami körülbelül 1000 kilométeres versenytávot jelentene, szemben az idei 428 kilométerrel. 

Ami mindemellett biztos, hogy a jövő évi Pune Grand Tourra és már a világbajnokságra készülve több mint 80 millió dollárnak megfelelő összegért aszfaltoznak újra meglévő, és építenek új utakat.

Púna Groningen és Drenthe régiójával versengett a kandidálás során, Hollandia végül a 2034-es világbajnokságot szervezheti meg.

„Először lesz országúti világbajnokság Indiában, a világ legnépesebb országában. Tudjuk, milyen erős a kerékpárport Púnában. Mivel két csodálatos pályázatot is kaptunk, az UCI irányító testülete úgy határozott, hogy nem egy, hanem két országúti világbajnokságot ítél oda” – nyilatkozott David Lappartient, az UCI elnöke a szervezet montreali kongresszusán. Jelenleg a kanadai város ad otthont a világbajnokságnak.

Jövőre a franciaországi Felső-Savoya lesz az összkerékpáros vb házigazdája, 2028-ban Abu-Dzabi, 2029-ben Dánia, 2030-ban pedig Brüsszel rendezi az országúti vb-t. 2031-ben ismét valamennyi szakágat felvonultató világbajnokságra kerül sor, mégpedig Trentinóban. A 2033-as vb-helyszínt még nem jelölték ki.

 

Legfrissebb hírek

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
2026.09.22. 18:25

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
2026.09.22. 09:31

Remco Evenepoel történelmet írt, sorozatban negyedszer nyerte meg az időfutam-vb-t

Kerékpár
2026.09.20. 21:43

Kerékpár-vb: Marlen Reusser születésnapján megvédte a címét női időfutamban

Kerékpár
2026.09.20. 17:54

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.29. 17:23

Révész 40. a juniorok között, az U23-as Feldhoffer nem ért célba az országútikerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.26. 16:42

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21