Deli Ritát marasztalta a Hypo

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.06.04. 21:23
Címkék
A külhonból hazatérő – pontosabban: a Cornexi-Alcoába igazoló – volt válogatott csillagok közül Siti Bea (Ikast, dán) a minap az EHF-kupadöntő kapcsán már elmondta, miként válik meg régi klubjától, s milyen várakozásokkal tekint ragyogó irányítói pályafutása fehérvári folytatása elé. A világ egyik legjobb kapusáról, Farkas Andreáról (ASPTT Metz, francia) annyit sikerült megtudnunk, hogy szintén csomagol, már a telefonját is leadta, és a jövő héten – immár itthon – találkozik Zsiga Gyulával, a Cornexi edzőjével, valamint a klub többi vezetőjével."Nekem még június huszonegyedikéig itt kell edzenem – mondta Deli Rita az osztrák Hypo NÖ südstadti sportcsarnokában –, és július közepén csatlakozom a Cornexihez. Ez azt jelenti, hogy csupán három hét szabadságom lesz, ezért a hazaköltözést már el is kezdtem, így próbálok időt nyerni. Amikor a hétvégeken hazautazom, ezt-azt már viszek magammal. Eleinte úgy tűnt, nem lesz sok holmim, de fokozatosan kiderült, az elmúlt két évben mégis sok minden összegyűlt. A játékosok már tudják, hogy júliusban Gyurka János veszi át a csapat irányítását, de ez nem okoz túl nagy izgalmat. Egyrészt mert a Hypóban nem ritka esemény az edzőcsere, másrészt a csapatból mellettem további öt lány is hazaköltözik Oroszországba, Jugoszláviába.”Deli szerint a Hypo menedzsere, a híres Gunnar Prokop, aki megpróbálta őt rábeszélni a maradásra, már javában építi új csapatát. Sorra érkeznek Südstadtba próbajátékra – az ottani szokásnak megfelelően – a kelet-európai és balkáni országokból a kiszemelt átlövők és irányítók, de kapusra is vadászik a klub. Megjegyzendő, a dunaújvárosi Balogh Bea továbbra is a Hypót erősíti, mert a jobbszélsőt szerződése még egy évig oda köti."Szép, emlékezetes két évet töltöttem a Hypóban – folytatta Deli –, és főleg sokat tanultam, tapasztaltam. Megismertem az idegenlégiósok különleges életét, amit itt még az is fűszerezett, hogy az utóbbi időben szinte nem is volt született osztrák a csapatban. Emiatt adódtak kisebb nehézségek, de a profi klubban ezeket rutinosan megoldják. Ausztria közel van, sokszor utazhattam haza, mégis egyedül éreztem magam, és a továbbiakban Magyarországon szeretnék kézilabdázni. Már nagyon várom a kihívásokat a nagy célok elérésére törő Cornexiben. Biztos, hogy fantasztikus csapatunk lesz, hiszen Farkas Andrea és Siti Bea jól ismerik egymást a Dunaferr régi sikercsapatából, ahol annak idején jómagam Németh Helgával –ő már most is a Cornexi egyik húzóembere – és Sitivel is együtt játszottam.”
Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
4 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
13 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
14 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
21 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
22 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
32 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
38 perce

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
52 perce
Ezek is érdekelhetik